Rekordgyőzelmet aratott csütörtökön a Feröer-szigetek válogatottja, a világbajnoki selejtezőben, ugyanis hazai pályán 4-0-ra páholta el Montenegrót, a győztes csapatban csereként pályára lépett Turi Géza Dávid is. Korábban ugyan kétszer volt már hasonló arányú sikere a feröeri válogatottnak, nagyobb azonban még egyszer sem – az előző két alkalommal Liechtensteint sikerült kiütni.
A kispadon most debütált a montenegrói ikon, Mirko Vucinic, aki a szeptemberben menesztett Robert Prosinecki helyére érkezett, hátha sikerül felráznia a csapatot. Az egykori csatár azt mondta, hogy az első gólig nem néztek ki rosszul, de aztán 2-0-t követően összeomlottak játékosai. Ő sejti, mik lehettek az okok, de azokat inkább nem teregeti ki a sajtó előtt, de azért megengedett magának egy kis nyílt kritikát.
Alázatosnak, szerénynek kellene lennünk. De nem voltunk azok. Néhány játékosom azt hiszi, zseni, de nem azok. Nekünk fel kell tűrni az ingujjat, és keményen dolgozni. A mentalitás olyan, mint a sztároké, miközben nálunk egy sincs. Elég lenne megnézni, hogy az igazi sztárok hogyan futnak és küzdenek a legerősebb bajnokságokban. Ezt kéne nekünk is lemásolni, de akarat, elhivatottság és futás nélkül nem jutunk messzire
– idézi Vucinicet a Vijesti.
A csapatkapitány, Stefan Savic is egyetértett a szövetségi kapitánnyal. Mint mondta, tudták, hogy nem lesznek egyszerűek a körülmények, de ezek mégiscsak mindkét csapat számára ugyanazok voltak, a feröeriek pedig élni tudtak a kínálkozó lehetőségekkel.
Költhetünk meséket, dicsérhetjük egymást, és beszélhetünk arról, hogy megcélozzuk az első helyet, de ideje lenne reálisan látni a helyzetet és lehajtott fejjel csak tenni a dolgunkat
– mondta Savic, aki szerint azért most a kardjába sem szabad dőlnie senkinek, mert a sportban mindig vannak kijózanító vereségek.
Montenegró hat lejátszott meccséből csak kettőt nyert meg és négyet elveszített, és már októberben eldőlt, hogy a csapatnak semmi esélye kijutni a világbajnokságra, ugyanis már matematikai esélyes sincs odaérni az első két hely valamelyikére. Ami a várakozásoknak megfelelően Horvátország és Csehország ellen dől majd el – már, ha Feröer nem okoz még meglepetést.

