Nemzetközi foci

Így reagált Kylian Mbappé arra, hogy a testvére gólt lőtt a PSG-nek

Gerrit van Keulen/Soccrates/Getty Images
Gerrit van Keulen/Soccrates/Getty Images

Ismét pontot hullajtott a Paris Saint-Germain a francia labdarúgó-bajnokságban, az előző szezonban szinte minden létező címet bezsebelő csapat a Lille otthonában játszott 1-1-es döntetlent. A hazaiak gólszerzője Ethan Mbappé volt, aki a korábban a PSG-ben, jelenleg Real Madridban futballozó Kylian öccse, és aki korábban játszott a párizsiak akadémiáján, sőt a klubnál debütált a profik között is.

Ethan Mbappé a 81. percben állt be csereként, majd a 85. percben a tizenhatos sarkánál tolta meg a labdát, mielőtt ballal a hosszú alsóba lőtt volna. Ezután bátyja gólörömével ünnepelt, ami a közvetítés alapján tetszett a meccset a stadionban követő Kylian Mbappénak is.

Még 2024 nyarán hagyta el a PSG-t a Lille kedvéért a 18 éves Ethan Mbappé, mint mondta, a saját útját akarja járni. „A PSG-nél örökké a bátyám árnyékában lettem volna” – jegyezte meg. A középpályás eddig 18 mérkőzésen játszott a Lille-ben (kétszer a Bajnokok Ligájában is szóhoz jutott), a mostani szezonban pedig már két gólja van.

A párizsiak hét forduló alatt öt győzelem mellett egy-egy döntetlennél és vereségnél járnak, ha szűken ugyan, de így is vezetik a bajnokságot a Marseille előtt. A Lille a hetedik.

Kapcsolódó
Szoboszlai Dominik NB II-es bajnokin bukkant fel a Chelsea elleni rangadón után
Egy barátja miatt nézte meg a Csákvár és a Békéscsaba találkozóját.
Olvasói sztorik