A tervek szerint öt év múlva 17 város 20 stadionjában rendeznek mérkőzéseket, Marokkóban hat helyszín lesz: Agadir, Casablanca, Fez, Marrakes, Rabat és Tanger.
Az El Confidental riportja szerint azonban egyelőre nincs egyetértés, sőt, nő az elégedetlenség, elsősorban a szegényebb réteg körében. Pedig VI. Mohammed marokkói király már létrehozott egy országos testületet (Fondation Maroc 2030), amely koordinálja és felügyeli az előkészületeket, 50-60 millió eurót elkülönített új futballpályák építésére – beleértve a casablancai Hasszan II-t, amely a kormány szerint a világ legnagyobbja lesz –, illetve más létesítmények újjáépítésére.
A lap szerint a szeptember elején megnyílt rabati Moulay Abdellah Stadion körül kotrógépek és buldózerek egész városrészeket rombolnak le, hogy utakat és vasútvonalakat hozzanak létre, hogy megkönnyítve a szurkolók eljutását a helyszínekre.

A korábbi tulajdonosok 10-13 ezer dirham (1000-1300 euró) közötti kártérítést kaptak, és új otthonokba helyezték át. Azonban az érintettek ez kevesellték, ez pedig tiltakozási hullámot váltott ki.
Vannak, akik nem hajlandóak elhagyni otthonukat, mondván, ott töltötték életüket.
„Egyenként tárgyalnak mindenkivel, hogy nyomást gyakoroljanak rájuk. Azt mondják nekik, hogy vagy kapnak 13 ezer dirhamot, vagy forduljanak a bírósághoz, és akkor majd be kell érniük 2500 dirhammal.
Megtévesztik, összezavarják és megijesztik az embereket
– panaszkodott az egyik érintett.
A Marokkói Emberi Jogokért Egyesület szerint a kilakoltatásoknak nincs társadalmi indokuk, egyszerűen egy rövid távú sportesemény ürügyén hajtják végre őket.
„Elfogadhatatlan olyan embereket kiutasítani, akik évtizedek óta otthonukban élnek egy alig öt hétig tartó esemény miatt” – mondta Hakim Saikouk, a szervezet egyik vezetője. Az aktivista arra figyelmeztetett, hogy a bontások nemcsak a marokkói alkotmánnyal és a kisajátításról szóló nemzetközi egyezményekkel ellentétesek, hanem a nemzeti törvényeket is megsértik.
Az időseket, akik közül sokan írástudatlanok, arra kényszerítik, hogy olyan dokumentumokat írjanak alá, amelyeket nem értenek. Majd másnap közlik velük, hogy felmondták a bérleti szerződésüket, és el kell hagyniuk a házat
– mondta egy 22 éves férfi, akinek családja ugyancsak a fenyegetettek között van.
Miután a vébével kapcsolatos építkezések a legkiszolgáltatottabb réteg rovására alakítják át a főváros városképét, Marrakes és Meknes városában több ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány világbajnokság megrendezésére vonatkozó tervei ellen.
Az „Egészségügyet akarunk, nem stadionokat” vagy a „Nem akarjuk a világbajnokságot ” szlogenekkel a tüntetők azt követelték, hogy Aziz Ajanouch kormánya
Ugyan a kezdeti tüntetéseket azonban a hatóságok gyorsan leverték, és több mint 100 embert letartóztattak, a társadalmi elégedetlenség nem csökkent.
A héten erőszakba torkolltak az ifjúsági tüntetések Marokkó több városában, az összecsapásokban 286 ember sérült meg, köztük 263 rendvédelmi dolgozó és 23 civil – közölte szerdán az ország belügyminisztériuma.
A résztvevők azt kifogásolják, hogy a kormány milliárdokat költ a 2030-as labdarúgó-világbajnokság stadionberuházásaira, miközben az egészségügy és az oktatás állapota súlyos hiányosságokat mutat.
