Nemzetközi foci

Sztárokat hagyott ki Nagelsmann a vb-selejtezőre készülő német keretből

EyesWideOpen/Getty Images
EyesWideOpen/Getty Images

Lehet, legközelebb majd olyan futballistákat hívunk meg, akik nem képviselnek ilyen minőséget, de mindent kiadnak magukból a pályán

– ezt még azt követően nyilatkozta Julian Nagelsmann, hogy a német labdarúgó-válogatott a története során először vereséggel kezdett egy világbajnoki selejtező-sorozatot.

A szlovákiai 2-0-s zakót aztán az északírek 3-1-es legyőzése követte, míg októberben előbb Luxemburgot fogadja a csapat, majd Belfastba utazik. Nagelsmann pedig kihirdette a keretét, és vannak hiányzók. Ahogyan a Sportschau felsorolta,

ezen a két meccsen biztosan nem lesz ott Maximilian Mittelstädt, Pascal Groß és Niclas Füllkrug sem.

Rajtuk kívül Antonio Rüdiger sérülés miatt hiányzik, míg Leroy Sané már szeptemberben sem kapott meghívót. Nagelsmann akkor úgy fogalmazott, többet vár a Bayerntől a Galatasarayhoz igazolt támadótól, aki klubjában is adós eddig a jó játékkal, legalábbis az egy gólnál és két gólpassznál biztosan többet vártak tőle, a Liverpool elleni BL-meccset pedig végigpadozta.

Két győzelem – ez az egyértelmű célunk. Annak ellenére, hogy továbbra is nélkülöznünk kell néhány játékost, meg vagyok győződve arról, hogy csapatunk képes arra, hogy a közelmúltnál jobb eredményeket érjen el

– idézte a szövetség honlapja a kapitányt, aki a Frankfurt 22 éves balbekkje, Nathaniel Brown személyében újoncot is behívott a csapatba, illetve olyan visszatérőkkel számolhat, mint Nico Schlotterbeck (Dortmund), Jonathan Burkardt (Frankfurt) vagy Aleksandar Pavlovic (Bayern).

Németország jelenleg csak a harmadik helyen áll az A csoportban, ahol négy válogatott szerepel. Az első helyezett jut ki automatikusan az észak-amerikai világbajnokságra, a csoportmásodik pótselejtezőben küzdhet tovább.

A németek friss kerete:

  • Kapusok: Oliver Baumann (TSG Hoffenheim), Finn Dahmen (FC Augsburg), Alexander Nübel (VfB Stuttgart)
  • Védők: Robert Andrich (Bayer Leverkusen), Waldemar Anton (Borussia Dortmund), Ridle Baku (RB Leipzig), Nathaniel Brown (Eintracht Frankfurt), Robin Koch (Eintracht Frankfurt), David Raum (RB Leipzig), Nico Schlotterbeck (Borussia Dortmund), Jonathan Tah (FC Bayern Munich)
  • Középpályások: Karim Adeyemi (Borussia Dortmund), Nadiem Amiri (1. FSV Mainz 05), Serge Gnabry (FC Bayern Munich), Leon Goretzka (FC Bayern Munich), Joshua Kimmich (FC Bayern Munich), Jamie Leweling (VfB Stuttgart), Felix Nmecha (Borussia Dortmund), Aleksandar Pavlović (FC Bayern Munich), Angelo Stiller (VfB Stuttgart), Florian Wirtz (FC Liverpool)
  • Támadók: Maximilian Beier (Borussia Dortmund), Jonathan Burkardt (Eintracht Frankfurt), Nick Woltemade (Newcastle United)
Kapcsolódó
Álnév mögül gyalázta csapatkapitányát a Bundesliga-klub alkalmazottja
Lábjegyzetnek nevezte a St. Pauli játékosát a klub felügyelőbizottságának egyik tagja.
Olvasói sztorik