Nemzetközi foci bajnokok ligája

A Szoboszlai ellen befújt tizenegyes a drukkerek szerint nevetséges, a korábbi játékvezető szerint fújható volt

Gerrit van Keulen/Soccrates/Getty Images
Gerrit van Keulen/Soccrates/Getty Images

Rendesen megosztotta Clément Turpin ítélete a futballtársadalmat. A francia játékvezető a Galatasaray-Liverpool mérkőzés 14. percében fújt a sípjába, amikor Yilmaz próbálta meg átverekedni magát a meccset a jobboldali védőként kezdő Szoboszlai Dominiken, a magyar játékos bal karral megtámasztotta a török támadót, majd fordulás közben jobbal arcon találta ellenfelét.

A francia játékvezető, aki jól látta az esetet, nem habozott sokat, egyből a tizenegyespontra mutatott, és a VAR sem lépett közbe (azaz súlyos hiba nem történt), így a büntetőből Victor Osimhen megszerezte a találkozó egyetlen gólját.

A játékvezetői ítélet nagy hullámokat vert. A meccset Magyarországon közvetítő RTL-nél a kommentátor, Gundel Takács Gábor, valamint a stúdióban ülő Hrutka Jánosék szerint is helyes ítélet született, míg a félidőben a helyszínről bejelentkező Haraszti Ádámnak már voltak kétségei a tizenegyest illetően.

Angol oldalon is megoszlottak a vélemények: a drukkerek közül rengetegen kommentelték, hogy túl könnyen befújt büntető volt és nevetséges az ítélet, Yilmaz pedig rájátszott az esetre, a The Athletic Liverpool-szakírója, James Pearce sem volt meggyőzve a döntés jogosságáról. Ezzel szemben a korábbi játékvezető, a Bajnokok Ligája- és Európa-bajnoki döntőt is vezető Mark Clattenburg szerint nincs miről beszélni.

Amikor [Szoboszlai] odament, hogy megtámadja ellenfelét, akkor a hátsó karja eltalálja a játékos arcát. Ez azért egyszerű döntést egy jól helyezkedő játékvezető számára

érvelt Clattenburg az Amazon Prime-on.

A tizenegyest megelőző szituáció előtt 23 másodperccel egyébként még a vendégcsapatnak volt ziccere…

Az összefoglaló:

A meccs végén úgy tűnt, hogy a Liverpool is kap egy tizenegyest, de végül kiderült a VAR-nak köszönhetően, hogy nem szabálytalankodtak Konatéval szemben, így labdaejtéssel folytatódott a mérkőzés. A Galata végül kihúzta a végéig és 1-0-ra nyert, Szoboszlai és Kerkez Milos végig a pályán voltak a vendégeknél, Sallai Roland csereként állt be hazai oldalon.

A Liverpool az Atlético elleni nyitófordulós győzelem után (Szoboszlai akkor a győztes gólhoz asszisztált) ezúttal elszenvedte első vereségét a BL ligaszakaszában. Az angol csapat az előző szezonban csak az utolsó körben kapott ki először, előtte hét győzelme volt, magabiztosan végzett akkor az alapszakasz első helyén. A Pool a hétvégén a bajnokságban is kikapott a Crystal Palace ellen, és a következő fordulóban jön a Chelsea elleni rangadó.

Kapcsolódó
Kylian Mbappé mesterhármast lőtt, nehéz estéje volt a 18 éves kapusnak
Jóval fordulatosabb volt eközben az Atalanta és a Brugge összecsapása.
Olvasói sztorik