Nemzetközi foci

Busquets olyan gólpasszt adott Messinek, hogy a Barca-drukkerek elmorzsoltak egy könnycseppet

Gordon Donovan / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Gordon Donovan / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Zsinórban harmadik bajnokiját nyerte meg az Inter Miami, amely az MLS legutóbbi játéknapján 4-0-ra verte a New York Cityt.

A Miami az első félidő végén szerzett vezetést, Lionel Messi gólpasszából honfitársa, a 22 éves Baltasar Rodríguez talált be.

A 74. percben Messi és Sergio Busquets úgy játszott össze, mint fénykorukban a Barcelonában: a spanyol középpályás a kezdőkörből adott pompás labdát a védők közé beinduló csapattársnak, aki átpöckölte azt a kivetődő kapus fölött. 

A 83. percben tizenegyeshez jutott a Miami, amit Messi átengedett barátjának, az eltiltásából visszatért Luis Suáreznek, aki élt is a lehetőséggel. A végeredményt Messi állította be, aki most is megállíthatatlanul játszott, és nyolcadszor duplázott az idei bajnokságban, ami egy idényen beülül korábban csak három játékosnak sikerült az MLS-ben.

3:54-nél és 5:56-nál látható a két Messi-gól:

A 38 éves Messi idén 37 bajnoki gólban vállalt szerepet, huszonnégyet szerzett, tizenhármat pedig előkészített, így az első MLS-focista lett, aki egymást követő két idényben jut el 35 kanadai pontig. És idén még öt bajnoki a rendelkezésére áll, hogy tovább javítsa a statisztikát, az viszont a mostani sikerrel eldőlt, hogy az Inter Miami ott lesz a rájátszásban.

Olvasói sztorik