Hugo Ekitikének mozgalmas meccse volt a Southampton ellen a Ligakupában. A Liverpool francia támadója a szünetben váltotta Alexander Isakot – a svéd gólt szerzett az első félidőben –, majd miután a vendégcsapat kiegyenlített, Ekitiké a 85. percben megszerezte a továbbjutást jelentő második találatot, Federico Chiesa hozta őt ajtó-ablak helyzetbe.
A csatárnak ugyanis korábbról már volt sárga lapja, amikor nem értett egyet egy játékvezetői döntéssel és eldobta a labdát, a második sárgát pedig a mezlevételért kapta. A Liverpool vezetőedzője, Arne Slot a meccset követően nem is titkolta: nem tudja elfogadni, hogy a játékosa ennyire nem bírta kontrollálni az érzelmeit, már az első figyelmeztetést is butaságnak gondolta, a másodikat pedig különösen.
„Mondtam neki, hogyha a Bajnokok Ligája-döntő 87. percében szerez gólt úgy, hogy kicselez három játékost, majd kilövi a felső sarkot, akkor el tudom fogadni, ha úgy viselkedik, hogy minden róla szól.
De régi vágású vagyok, 47 éves, ugyan nem játszottam ezen a szinten, de azért lőttem pár gólt, és ha egy ilyet lövök, mint most ő, akkor szépen megfordulok, odamegyek Federico Chiesához, és megmondom neki, hogy ez a tiéd volt. Annyira szükségtelen és ostoba volt, amit csinált. Ti is hívhatjátok ezt ostobaságnak és én is
– mondta Slot a meccset követő sajtótájékoztatón.
Az összefoglaló:
Ekitiké is érezte, hogy elvetette a sulykot, később az Instagramon kért bocsánatot, mint írta, elragadták az érzelmek, annyira izgatott volt, hogy győztes gólt szerzett. A franciának ez volt a nyolcadik fellépésén az ötödik gólja egyébként.
Hugo Ekitike Apology on Instagram. pic.twitter.com/2Ez1T3ZcbZ
— Samuel (@SamueILFC) September 23, 2025
A Liverpool, amelyben Szoboszlai Dominik pihenőt kapott, Kerkez Milos pedig a hajrában állt be, legközelebb szombaton lép pályára, a Crystal Palace-hoz látogat a Premier League-ben.
