Nemzetközi foci

Már a második bajnokiján parádés gólt szerzett Molnár Rajmund a lengyel élvonalban

Reddit
Reddit

Először kezdett a lengyel élvonalban szereplő Pogon Szczecin csapatában Molnár Rajmund, és elég hamar sikerült látványos gólt szereznie: egy jobbról érkező beadást lőtt félollózó mozdulattal a kapuba a 24. percben, amivel vezetést szerzett csapatának a Lechia Gdansk ellen.

Pogoń Szczecin 1-0 Lechia Gdańsk – Rajmund Molnár great goal 24' (Ekstraklasa)
byu/4gjdtokurwa insoccer

A meccs maga elég drámaian alakult: a Pogon ugyan kétszer vezetett, de a vendégek mindkétszer kiegyenlítettek, majd még úgyis átvették a vezetést, hogy büntetőt hibáztak. A 90. perc után mindkét oldalon esett egy-egy találat, a Gdansk így végül 4-3-ra nyerni tudott. Molnár Rajmund 82 percet töltött a pályán.

A Pogon kilenc forduló után három győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel a tabella 12. helyén áll.

Molnár Rajmund a szezont még az MTK-nál kezdte, öt forduló alatt öt gólt szerzett az NB I-ben, majd az átigazolási időszak hajrájában az Ekstraklasába szerződött. A Korona Kielce elleni vereség alkalmával még a kispadról beszállva kapott 20 percet, második bajnokiján viszont már a kezdőben találta magát. A szezont rosszul kezdő Pogon egyébként már edzőt is cserélt az előző fordulóban elszenvedett vereség után.

A 23 éves Molnár meghívót kapott Marco Rossitól a szeptemberi vb-selejtezők alkalmával, de a kapitány végül sem az írek, sem a portugálok ellen nem nevezte a meccsnapi keretbe.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik