Nemzetközi foci

Beküldték, hogy nyerje meg a meccset, azonnali pirossal állították ki a madridi csatárt

Cristian Trujillo/Quality Sport Images/Getty Images
Cristian Trujillo/Quality Sport Images/Getty Images

Ismét fontos pontokat szórt el az Atlético Madrid a spanyol élvonalban, miután emberhátrányban is vezetést szerzett, de végül csak 1-1-es döntetlent játszott a Mallorca vendégeként.

Az Atlético az eddigi öt fordulóban csak egyszer nyert három döntetlen és egy vereség ellett, már tíz pont a hátránya a hibátlanul menetelő Real Madrid mögött és csak a 12. helyen áll.

A hét közben a Liverpool elleni BL-meccsen kétgólos hátrányt ledolgozó, de így is vereséget szenvedő Atlético az első félidőben próbálkozott ugyan, akadtak is szép összjátékok az ellenfél kapuja előtt, veszélyes helyzetig azonban nem igazán jutott el a Simeone-csapat. A vezetést azonban így is megszerezhette volna, de Julian Álvarez tizenegyesét védte Leo Román.

Álvarez a második félidő elején akcióból találhatott volna be, Román ezúttal ismét csak bravúrt mutatott be. Simeone a 63. percben hármas cserére szánta el magát, beküldte Alexander Sörlothot is, alighanem azért, hogy nyerje meg az Atléticónak a meccset, ehhez képest a norvég csatárt tíz perccel később kiállították, mert nyújtott lábbal letalpalta az ellenfelét.

A madridiak még emberhátrányban is meg tudták szerezni a vezetést, Marcos Llorente lövését középre ütötte ki a kapus, a szintén csereként beküldött Conor Gallagher nem hibázott a kipattanónál. A győzelmet azonban kiengedte a kezéből a vendégcsapat, Vedat Muriqiről maradtak le a védők, a 85. percben, fejjel alakította ki az 1-1-es végeredményt.

Kapcsolódó
Már a második bajnokiján parádés gólt szerzett Molnár Rajmund a lengyel élvonalban
Először kezdett új csapatában, rögtön letette a névjegyét.
Olvasói sztorik