Hibátlanul menetel a spanyol bajnokságban a Real Madrid, amely eddig ötből öt győzelemnél jár, ráadásul a Bajnokok Ligája alapszakaszát is győzelemmel kezdte a csapat. Az Espanyol elleni szombati, 2-0-s siker után Dani Carvajal, a csapatkapitány állt a mikrofon elé, és mivel ez volt az első alkalom a Marseille elleni BL-találkozó, és a franciák kapusának lefejelése miatti kiállítása óta, így megragadta az alkalmat, hogy elnézést kérjen a drukkerektől.
Ami történt, az nem illik sem egy ilyen mérkőzéshez, sem hozzám. Többet ilyen nem fordul elő. A csapat szerencsére nagy erőfeszítéseket tett és megnyerte a mérkőzést
– mondta a Marcának Carvajal.
A spanyol játékos tette azért is volt meggondolatlan, mert az OM ellen már a meccs legelején be kellett állnia Trent Alexander-Arnold sérülése miatt. Az angol játékos előreláthatólag hat-nyolc hetet hagy ki, és mivel a következő BL-meccsen Carvajal sem lesz, így Fede Valverde vagy Raúl Asencio ugorhatnak majd be a védelem jobb oldalára.

