A Liverpool egy 92. percben szerzett góllal győzte le 3-2-re az Atlético Madridot a Bajnokok Ligája alapszakaszának első fordulójában. Szoboszlai Dominik végig a pályán volt és gólpasszt adott a győztes találatnál, Kerkez Milos a 86. percben állt be. Ismét csak igaz lett, hogy a Pool nagyon jól teljesít a hajrában ebben a szezonban.
A Liverpool magyarjai közül Szoboszlai került a kezdőbe, míg a Burnley elleni bajnoki első félidejében lecserélt Kerkez ezúttal a cseresorba kerül. Ott volt viszont a kezdőben még a Pool rekordigazolása, Alexander Isak, a Newcastle-től megszerzett svéd támadó most debütált új csapatában.
A negyedik percben veszélyes helyen jutott szabadrúgáshoz a házigazda, Mohamed Szalah laposan középre lőtt, a labda pedig Andy Robertson lábáról a kapuba pattant. A 6. percben már 2-0 volt az állás, Szalah bújt ki három védő között (hol van már az a betonkemény Atleti-védelem), majd megduplázta az előnyt. Az egyiptomi támadó 1996 óta az első liverpooli játékos, aki egy meccs első hat percében gólt szerzett és gólpasszt adott.
A folytatásban ugyan mutatott életjeleket az Atlético, de Szalah és Isak révén a Liverpoolnak voltak nagyobb lehetőségei. A félidő hajrájában ugyanakkor Marcos Llorente nagy nehezen eljutott lövőhelyzetig, és be is vette a hosszú alsót, így a madridiak nyílttá tették a második félidőt.
A 65. percig kellett várni a második félidő első igazán nagy helyzetére, a Liverpool vezethetett kontrát, Florian Wirtz és Szoboszlai kissé zavarták egymást, de a labda így is megtalálta Szalah-t, aki azonban a kapufát találta el. Llorentének a 73. percben is volt már egy villanása, amikor körbefutotta a liverpooli védelmet, majd nem sokkal lőtt a kapu fölé. A 81. percben viszont már nem hibázott: egy lecsorgó labdát lőtt el kapásból, a lövése megpattant Alexis Mac Allisteren, Alisson pedig nem tudott védeni.
Diego Simeone közvetlenül utána összeszólalkozott a nézőkkel, majd piros lappal elküldték a kispadtól. A 86. percben beálló Kerkeznek ez volt az első meccse a Bajnokok Ligájában.

A címvédő Paris Saint-Germain nem várt sokat az első gólra: a csapatkapitány Marquinhos már a 3. percben bevette az Atalanta kapuját. Hvicsa Kvarachelia a 39. percben lendületesen vitte rá az olasz védelemre a labdát, majd a tizenhatos vonaláról nagy gólt ragasztott a hálóba. Ugyan Bradley Barcola flegmán elvégzett büntetőjét védte a kapus, a francia támadó a második félidő elején gólpasszt adott Nuno Mendesnek, osztálykülönbség volt a csapatok közt. A legvégén még Goncalo Ramos is betalált, 4-0 lett a vége.
A Bayern München a klubvilágbajnok legyőzésével kezdte a sorozatot: a német csapat hazai pályán verte 3–1-re a Chelsea-t. A Bayern a 20. percben, Trevoh Chalobah öngólja után került előnybe, majd a vezetést Harry Kane duplázta meg tizenegyesből. Cole Palmer aztán egy remek találattal szépített, de a második félidő derekén Kane ismét betalált. Bár Palmer még betalált, de elvették a gólt, 3-1-re nyert a Bayern.
Az előző szezonban döntős Internazionale is győzelemmel rajtol, Cristian Chivu csapata Amszterdamban győzte le 2-0-ra az Ajaxot.

