„Amikor a Feyenoordot irányítottam az Eredivisie-ben, tudtam, hogy amikor vasárnapról szerdára váltasz, kettővel feljebb kell lépned, kivéve, ha hétvégén az Ajaxszal vagy a PSV-vel játszottál. A Premier League-ben mindig ugyanolyan vagy kicsit jobb minőséggel kell szembenézned. Az Atlético Madrid Diego Simeone irányításával oly sok éven át jól teljesített a La Ligában. Kétszer is meg tudta nyerni a bajnokságot, és kétszer bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Ilyen csapat ellen nehéz játszani a mentalitás, a csapatteljesítmény és az egyéni képességek miatt” – nyilatkozta Slot.
A holland szakember kissé bosszúsan fogalmazta meg, hogy annyira figyel a világ arra, hogy 450 millió fontért érkeztek új igazolások, de azt elfelejtik hozzátenni, hogy 300 milliót kerestek is a játékoseladásokból.
Ezek a játékosok, akiket leigazoltunk, valóban sok pénzbe kerültek, de most olyanokkal játszanak együtt, akik ugyanannyit érnek. Ha holnap eladnánk Szoboszlai Dominikot, ő is 100 milliót érne
– mondta.
A saját csapatáról azt mondta, mindenki arra koncentrál, hogy megnyerjék a meccseket, de ez persze függ az ellenfelektől is.
„Nagyon elégedett vagyok azzal, ahol tartunk, különösen úgy, hogy tudjuk, milyen nyár van mögöttünk. De 12 ponttal állunk, ez több, mint amire számítottunk.”
Ami a hétvégi, Burnley ellen kiszenvedett 1-0-s meccset illeti, Slot szóba hozta az első félidőben lecserélt Kerkez Milost is.
„Milos jól kezdte a meccset, de le kellett cserélnünk. Sárga lapja után volt egy eset, amin lehet vitatkozni, hogy szabálytalanság volt-e vagy sem, de a játékvezető lefújta. Akkor hatan odamentek a bíróhoz reklamálni, én pedig úgy éreztem, a stadionban uralkodó légkörben nagy nyomás nehezedik Milosra, és nem akartam, hogy még egy sárgát kapjon. Ezt próbáltam elmagyarázni neki, akkor azt mondta, megértette. Bár azt nem tudom, mit mond erről a barátainak!
Lehet, amikor otthon van, és az apjával, a barátnőjével vagy a barátaival beszélget, azt mondja, »Micsoda ostoba döntés!« De nekem úgy tűnt, mintha megértette volna.
Arról, hogy Szoboszlai visszatér-e a középpályára, most, hogy Jeremie Frimpong újra egészséges, nem mondott biztosat.
„Nem csupán Frimpong, Conor Bradley is újra egészséges. Közben pedig van négy nagyon jó középpályásunk: Endo, Mac Allister, Szoboszlai és Wirtz. Minden poszton nagy a verseny, Dominik védőként és középpályásként is játszhat, majd meglátjuk.”
A hollandok 84-szeres válogatott középső védője, Virgil van Dijk is nyilatkozott a magyar duóról.
„Milos tele van energiával és tehetséggel. Fantasztikus, agresszív és energikus játékos, aki velünk tanulja meg, hogyan és milyen intenzitással kell játszani a Liverpoolban. Ezt a pályán és azon kívül nem könnyű kezelni. De biztosan jól fog boldogulni.
Dominik esetében úgy gondolom, hogy eddig remek szezont futott, egy olyan pozícióban játszott, amely talán nem a kedvence. De véleményem szerint elképesztő, világszínvonalú teljesítményt nyújtott.

