Nemzetközi foci

„Hülyeség volt” – Jamie Carragher nem kímélte a lecserélt Kerkezt

Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images
Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images

Négyből négy győzelemnél jár a Liverpool, az angol bajnoki címvédő vasárnap nagy nehezen, Mohamed Szalah hajrában, tizenegyesből szerzett góljával tudta legyőzni a Burnley-t 1-0-ra. A meccsen Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is kezdett, ám míg előbbi végig a pályán volt, addig utóbbit már az első félidőben lecserélte Arne Slot – a holland edző később azzal indokolta döntését, nem akarta kockáztatni, hogy kiállítsák a védőt.

A liverpooli klubikon, a labdarúgóból szakértővé vált Jamie Carragher nem kímélte a Sky Sportson Kerkezt, főleg azért, mert műeséssel akart tizenegyest kiharcolni a 22. percben, amiért sárgát kapott.

Dobta magát, kétségtelenül. Nem hiszem, hogy bárki is a stadionban azt gondolta volna, hogy tizenegyes volt, annyira teátrális volt a mozdulat. Teljes hülyeség volt

mondta Carragher, aki dicsérte a játékvezetőt, Michael Olivert, hogy a VAR segítségére sem volt szüksége, hogy észrevegye, mi is történt pontosan.

A korábban Szoboszlait is többször kritizáló Carragher azt is mondta, minden játékost sokkol, ha már az első félidőben lecserélik, de meglátása szerint Arne Slot most jól kezelte a helyzetet.

Később a félpályánál is volt egy szabálytalansága. Az edzője, azt hiszem, elbeszélget majd vele.

Kerkezt az első fordulóban, korábbi csapata, a Bournemouth ellen is lecserélte a sárga lapja után a holland vezetőedző. Akkor így indokolt:

Kerkez Milos minden párharcba úgy ment bele, mintha az élete függne tőle, ami nagyszerű. Másrészről viszont ha egy ilyen szélsővel kerülsz szembe, mint Antoine Semenyo, és van már egy sárga lapod, akkor az már kockázatos.

A nyáron igazolt magyar válogatott játékos a szezonban minden meccsen kezdett eddig a Liverpoolban, két bajnokit teljesen végig is játszott, míg a Crystal Palace ellen elveszített Community Shielden 84 percet töltött a pályán.

Kapcsolódó
„Szándékosság van a háttérben” – le akart vonulni egy török csapat a pályáról egy VAR-döntés miatt
Tíz perc leforgása alatt elvettek egy gólt és kiállítottak egy játékost.
Olvasói sztorik