A fejlődés mindenesetre szemmel látható, a válogatott két éve – története során először – továbbjutott az Ázsia-kupa csoportköréből, és végül a 14. helyen zárt, világbajnoki selejtezőkön pedig 2002 óta először ment ennyi kört – a csúcsot mostanáig nyolc meccs tartotta, ezúttal 16 csatát vívott már a kvalifikációban.
Azóta minden mérkőzést semleges pályán játszottak, most éppen Doha jelenti a hazai pályájukat.
Ihab Abu Jazar tehát egy olyan válogatott edzője, amelynek nincs stadionja, nincs otthona. Amint megszólal a telefonja, azonnal összerezzen, hiszen az értesítések a legrosszabb híreket hozhatják. A tréner a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában a foci mellett a halálról és a száműzetésről is beszélt, illetve arról, mit jelent úgy futballozni, hogy közben minden szétesik körülötted.
Erővé kell átalakítania a fájdalmat
„Hogy mit jelent ennyi évet távol tölteni az otthontól, miközben dúl a háború? Üresnek és elszigeteltnek érzed magad, hiányzik belőled egy darab, és nem tudod, mikor kapod vissza. Rafahban születtem, a Gázai övezet déli részén. Ma ez a város szinte már nem is létezik: földig lerombolták” – mondta.
„Olyan csapatot irányítok, amely nem játszhat szurkolók előtt, nem gyűjtheti össze a játékosait otthon, és nem kommunikálhat szabadon az ellenőrző pontok és a megszállás által előírt korlátozások miatt. A szerepünk túlmutat a sporton: el kell mondanunk a világnak a megpróbáltatásainkat, a fájdalmat pedig erővé kell átalakítanunk.
Az, hogy Palesztina kapitánya vagyok, az ellenállás egyik formája. A remény súlyát cipelem, és ápolom azok ellenálló képességét, akik részesei ennek.
Úgy véli, a válogatott nagyon fontos szerepet tölt be országa életében.
„Mi vagyunk a nép hangja. Reményt adunk és erőt merítünk az emberekből. Minden üzenet, amit a futballon keresztül közvetítünk, egy nagyobb küzdelem része: a szabadságért folytatott harcé.”
Azt mondta, Palesztinában már nem létezik a sport, a harcok során több mint 280 sportlétesítményt rongáltak meg vagy romboltak le. Néhány létesítmény börtönként üzemel, amelyeket foglyok kihallgatására használnak.
„Amikor behívókat küldök, csak külföldről hozhatok játékosokat” – panaszkodta.
Csapata legutóbb hétfőn, Malajziában lépett pályára, és felkészülési mérkőzésen 1-0-s vereséget szenvedett. A keret nagy részét Katarban, Egyiptomban, Jordániában és Líbiában futballozók adták. A kivételt az MLS-ben szereplő Columbus Crew 26 éves csatára, Wessam Abou Ali, illetve a chilei Unión Espanola 23 éves középpályása, Felipe Massri jelentette. Előbbi már Dániában született, utóbbinak a dédszülei származnak Palesztinából. De a bő keretben akad svédországi, norvégiai, paraguayi és romániai légiós is.
Hajszálnyira a történelemtől
Júniusban szenzációs eredménnyel majdnem bejutott a világbajnoki selejtező negyedik, utolsó fordulójába, de Omán ellen egy 97. percben kapott gól (ráadásul büntetőből) megpecsételte Palesztina sorsát.
Egy hajszál választott el minket a történelemtől, de néhány pillanatra legalább örömet szereztünk az embereknek. Eltereltük a figyelmüket a borzalmakról. Márciusban, amikor megvertük Irakot, videókat kaptunk Gázából, amelyeken azt láttuk, családok gyűjtik össze a megmaradt pénzüket, hogy üzemanyagot vásároljanak a generátoraikhoz, és megnézzék a meccset. Ezek a képek emlékeztettek minket arra a súlyra, amit cipelünk. A büszkeségre, hogy egy sebzett nemzetet képviselhetünk, amely nem hajlandó feladni.
A kapitány az évek során több mint 250 embert vesztett el, köztük családtagokat, kollégákat és barátokat.
„De kevés más történet érintett meg annyira, mint Hani Al-Masdar, az asszisztensem halála. Ő volt a jobbkezem, egy hős, aki segélyszállítás közben vesztette életét, miközben északról délre utazott, hogy támogassa a rászorulókat. Sulejman Al-Obeid, a „Palesztin Pelé”, élelmiszerért sorban állva halt meg augusztus elején, a háború arra kényszerítette, hogy élelmet találjon magának és gyermekeinek. Haláluk közötti különbség sokat elárul a tragédiánkról: egyikük a rászorulókon segítve halt meg, másikuk pedig azért, mert segítségre volt szüksége. Mennyi szenvedést kell még a világnak látnia, mire ezek a mészárlások véget érnek?”
A szakember a hétfői, debreceni, Olaszország-Izrael mérkőzés előtt azt kérte az olasz szurkolóktól a Gazzetta hasábjain, hogy tartsanak egy perc néma csendet a mérkőzés kezdete előtt, hogy tisztelegjenek a gázai gyermekek és az áldozatok előtt. Minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy az olasz drukkerek az izraeli himnusz alatt hátat fordítottak a pályának, majd a háború lezárására szólítottak fel, miközben Stop feliratú táblákat tartottak fel.
Italy fans once again turned their backs in protest during the Israel national anthem ahead of their 2026 World Cup qualifier in Debrecen.#ISRITA #Calcio #Azzurri #Nazionale #WorldCupQualifiers pic.twitter.com/0rP4xpghYr
— Football Italia (@footballitalia) September 8, 2025
Hogy miként lehet motiválni a játékosokat egy ilyen helyzetben?
„Vannak a keretben olyanok, akik elvesztették az édesanyjukat, édesapjukat vagy testvérüket. Csak azt tudom nekik mondani, hogy ne adják fel. Ne hagyják, hogy az áldozatok és a szenvedés hiábavaló legyen.
A megszállás és a mészárlások ellenére olyan nép vagyunk, amely szereti az életet. Az összes mérkőzésünk a gyökereink, az erőnk és a méltóságteljes és biztonságos élethez való jogunk próbája.
