Nemzetközi foci

Lebecsülte ellenfelét, majdnem megégett a holland válogatott

Petras Malukas / AFP
Memphis Depay kétszer is betalált a litván kapuba
Petras Malukas / AFP
Memphis Depay kétszer is betalált a litván kapuba

„Szégyelljétek magatokat” – bírálta keményen a holland közszolgálati televízióban a futballválogatottat a korábbi kiváló játékos, Rafael van der Vaart, aki egykori csapattársával, Pierre van Hooijdonkkal egyetértett abban, hogy nem lehet olyan lazán venni, és lebecsülni az ellenfelet, ahogy Hollandia tette a litvánok elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőn.

Hollandia nagyszerűen kezdte a mérkőzést, már az első tíz percben több gólt szerezhetett volna, végül a 11. percben Memphis Depay betalált (ezzel megszerezte 51. válogatottbeli találatát, és megelőzte az örökranglistán Robin van Persie-t), majd a 33. percben Quinten Timber is eredményes volt.

0-2 után érthetetlen módon visszavett a tempóból a csapat, amely három napja egyszer már elszórakozott egy győzelmet – akkor Lengyelország tudott kiegyenlíteni (1-1) –, előbb a Torino középpályása, Gvidas Gineitis talált be, majd adott egy gólpasszt Edvinas Girdvainisnek (2-2).

A statisztika is lelombozó volt: a FIFA-ranglista 1992-es bevezetése óta egyetlen olyan ország sem szerzett gólt Hollandia ellen, amely olyan alacsonyan, 143. pozícióban állt, mint Litvánia.

Szünet után a hollandok visszavették az irányítást, a 63. percben Depay immáron 52. válogatottbeli góljával 2-3-ra alakította az állást, és mint később kiderült, ez maradt a végeredmény is.

A grúz válogatott hazai pályán 3-0-ra legyőzte Bulgáriát az E csoport korai mérkőzésén, míg a J csoportban Észak-Macedónia 5-0-ra leintézte Liechtensteint.

Vb-selejtezők

A csoport:
Németország – Észak-Írország 3-1 (1-1)
Luxemburg – Szlovákia 0-1 (0-0)

 

A csoport állása: 1. Szlovákia 6 pont, 2. Észak-Írország 3 (4-4), 3. Németország 3 (3-3), 4. Luxemburg 0

 

E csoport:
Törökország – Spanyolország 0-6 (0-3)
Georgia – Bulgária 3-0 (2-0)

 

A csoport állása: 1. Spanyolország 6 pont, 2. Georgia 3 (5-3), 3. Törökország 3 (3-8), 4. Bulgária 0

 

G csoport:
Lengyelország – Finnország 3-1 (2-0)
Litvánia – Hollandia 2-3 (2-2)

 

A csoport állása: 1. Hollandia 10 pont/4 mérkőzés (14-3), 2. Lengyelország 10/5 (8-4), 3. Finnország 7/5, 4. Litvánia 3/5, 5. Málta 2/5

 

J csoport:
Belgium – Kazahsztán 6-0 (2-0)
Észak-Macedónia – Liechtenstein 5-0 (1-0)

 

A csoport állása: 1. Észak-Macedónia 11 pont/5 mérkőzés, 2. Belgium 10/4 (17-4), 3. Wales 10/5 (11-6), 4. Kazahsztán 3/5, 5. Liechtenstein 0/5

Kapcsolódó
Vb-selejtező: majdnem történelmi KO-ba futott bele Törökország
Németország – ha nehezen is, de – javított az A csoportban.
Olvasói sztorik