„Gareth Southgate-et kigúnyolták volna egy ilyen teljesítményért” – írta a Telegraph a szombati, Andorra elleni 2-0-s győzelmet követően.
A Telegraph szerint a válogatott lassan és fantáziátlanul futballozott egy gyengécske ellenféllel szemben, amely ennek ellenére hatékonyan hárította a hazaiak támadásait.
A BBC kiemelte, hogy a lefújást követően ugyan a csapat tett egy kört a Villa Parkban, de a tapsvihar helyett több ezer üres ülőhelyet láthatott, ami korábban elképzelhetetlen lett volna.
„Katasztrofális összeomlásra lenne szükség ahhoz, hogy Anglia ne jusson ki a jövő nyári világbajnokságra, de az a bátor új korszak, amelynek Tuchel érkezésével be kellett volna köszöntenie, még nem jött el.
Valójában Tuchelnek még nem sikerült semmilyen identitásnyomot hagynia, játékosai vitathatatlanul inkább visszafejlődtek Southgate távozása óta
– írta a BBC.
Ugyanakkor Tuchel nem aggódik.
„Meggyőződésem, hogy a válogatott jó úton halad és közeledik a célhoz. Tetszett a teljesítményünk egy gyengébb ellenféllel szemben. Sajnos a második gól túl későn érkezett ahhoz, hogy százszázalékos szabadsággal játszhassunk, amire szükségünk lenne a további gólok megszerzéséhez. Sok helyzetet alakítottunk ki, de nem sikerült gólra váltanunk azokat.”

