Nemzetközi foci

„Halálos csend” – KO-vereséggel kezdte a vb-selejtezőt Azerbajdzsán, a szövetség kiakadt a gyáva foci miatt

MB Media/Getty Images
MB Media/Getty Images

Rosszabbul nem is kezdődhetett volna az azeri labdarúgó-válogatott számára a világbajnoki selejtezősorozat: a Ferencvárost a BL-selejtezőben felülmúló Qarabag öt játékosával a kezdőben kapott ki a csapat 5-0-ra Izlandon. A csoportban még a franciák és az ukránok szerepelnek, azaz nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyik legfontosabb csoportmeccsén mondott csődöt Fernando Santos csapata.

Rögtön a lefújás után a szövetség főtitkára feldúltan nyilatkozott, mint mondta, erre a játékra senki sem kíváncsi, amit az azeriek nyújtottak, és ez Santos felelőssége.

„Ezek a fiúk nem érdemlik meg ezt a vezetést és ezeket az eredményeket. Tisztelni kell az ellenfelet, de ha így játszunk, és már az első perctől kezdve védekezünk egy ilyen csapat ellen, akkor ez a mi problémánk. A rendszer rosszul lett megválasztva, az edző nem végezte el a házi feladatát. Helytelen a szövetségi kapitány hozzáállása az azerbajdzsáni futballhoz és az emberekhez.

Elvárom, hogy ez az ember vállaljon felelősséget. Nincs szükségünk ilyen gyáva futballra. Ha az edző nem távozik, akkor mi fogunk lépni. Várjuk tőle a helyes döntést

– dühöngött Jahangir Farajullayev.

Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images Fernando Santos

A portugál válogatottat 2016-ban Európa-bajnoki győzelemig vezető Fernando Santost még 2024 nyarán nevezték ki, ez volt a tizenegyedik mérkőzés, amin irányította a csapatot, két döntetlen mellett pedig már a kilencedik vereséget szenvedték el irányításával az azeriek. Négy szerzett gól mellett 29-et kapottAzerbajdzsán ebben az időszakban.

Farajullayev azt várta, hogy Santos majd elviszi a balhét a sajtótájékoztatóján, azonban ez nem történt meg. Az azerisport.com beszámolója a sajtótájékoztatóról elég beszédes.

Újságíró: Van közvetlen járat Izlandról Portugáliába?

Santos: Nem tudom.

Újságíró: Mondott már le valaha?

Santos: Nem.

Újságíró: És most tervezi?

Santos: Nem.

Újságíró: Mi az oka?

Santos: Szerződésem van.

A 70 éves szakember azt is mondta, ha felállítják a kispadról, elfogadja. Úgy érzi, a futballban könnyű csak az edzőt hibáztatni, de itt most nemcsak őt, hanem a játékosokat is lehet. Abban bízik, majd sikerül javítani a következő mérkőzéseken.

„Miért mondanék le? Mutassanak egy edzőt, aki feláll magától! Ha a szövetség szerint valamit rosszul csinálok, akkor beszélgessünk és találjunk megoldást” – mondta a portugál tréner.

Halálos csend volt az öltözőben. Mindenki dühös volt. Volt, aki a cipőjét dobálta, más belebokszolt a falba. A csapat mentálisan teljesen szétesett

– mondta az azeri válogatott csatára, Mahir Emreli, aki azt mondta, ötlettelenek voltak, eddig csak egyszer érezte magát ennyire segítség nélkül a válogatottban, amikor a svédektől kikaptak 6-0-a.

„Rossz volt a taktika és a többi. Nincs értelme csendben maradni. Nem fogok úgy tenni, mintha semmi sem történt volna és minden rendben lenne. Jó csapat az izlandi, de úgy lőtték a gólokat ellenünk, mintha ők lennének a Barcelona” – mondta Emreli, aki a játékosok felelősségét is felvette, de mint megjegyezte: náluk nincsenek olyan labdarúgók, akik átcselezik magukat a védelmen, így mindennek az alapja egy stabil és eredményes taktika megtalálása lenne.

Kapcsolódó
Az olaszok a második félidőben indultak be, Turi Géza bemutatkozott a feröeri válogatottban
A legdrámaibb meccset viszont a Szlovénia produkálta a világabajnoki selejtezőkön.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik