Nemzetközi foci

Pont kerülhet az Onana-ügy végére: egy kérő már meg is egyezett a Uniteddel

Martin Rickett/PA Images via Getty Images
Martin Rickett/PA Images via Getty Images

Megegyezett egymással a Trabzonspor és a Manchester United André Onana kölcsönadásáról, számolt be róla Fabrizio Romano, akinek értesülései szerint

csak a játékoson múlik már, hogy csapatot vált-e a napokban.

A 29 éves kameruni kapus 2023-ban érkezett az Intertől, egy klublegendát, David De Geát kellett volna pótolnia, de ez finoman szólva sem sikerült. A manchesteriek a bajnokságban előbb a nyolcadikak, majd legutóbb a tizenötödikek lettek, és ugyan egy FA Kupa-győzelem, valamint egy Európa Liga-döntő összejött Onanáéknak, a játékos sokkal inkább a potyagólok miatt került be a hírekbe.

Onanának  eddig 102 meccse volt a Unitedben, ezeken 150 gólt kapott és mindössze 24 olyan meccse volt, amikor nullázni tudta az ellenfelet. Ebben a szezonban egyetlen mérkőzésen kapott eddig szerepet, a Ligakupából egy negyedosztályú csapat ejtette ki a Manchester Unitedet, Onana a kapott gólokban is vastagon benne volt, majd a tizenegyespárbajban sem tudott segíteni csapatán.

A szerződése 2028-ig szól az angol klubnál.

Kapcsolódó
Nagyot hibázott a MU-t kiejtő kiscsapat, de végül olcsón megúszta
Szürreális lett volna, ha olyan játékos miatt járnak pórul, aki ráadásul kihagyta a tizenegyesét.
Olvasói sztorik