A Liverpool Szoboszlai Dominik óriási szabadrúgásgóljával nyerte meg 1-0-ra az Arsenal elleni rangadót.
Levettek egy bírót a Liverpool-Arsenal rangadóról, mert hibásan vett el egy gólt a Chelsea meccsén
Szoboszlai ezúttal is jobbhátvéd volt, ugyanúgy, mint a Newcastle elleni, 3-2-re megnyert bajnokin, ami után őt választották a meccs legjobbjának a Pool szurkolói. A bajnokcsapat kezdőjében ott volt Kerkez Milos is, vagyis ismét két magyar szerepelt a védelem két szélén.
A rangadó első félideje meglehetősen eseménytelen volt, bár az Arsenal edzőjének, Artetának már az ötödik percben változtatnia kellett, miután a belső védő Saliba megsérült.
Az első védést Alissonnak kellett bemutatnia, egy vendégszöglet után Madueke csapott le a lepattanó labdára, de balos löketét a Pool brazil kapusa kitolta. A Liverpoolnak az első félórában nem volt labdaérintése az Arsenal 16-osán belül, de a londoniak kapusa, Raya majdnem bajba keverte csapatát, amikor Van Dijkhoz passzolta a labdát, ám a Liverpool csapatkapitánya túl önzetlen akart lenni, és így odalett a helyzet.
A csapatok a második félidőben sem rukkoltak elő igazán szórakoztató futballal, de a gólcsend végül megtört a 83. percben, méghozzá Szoboszlai révén, aki 30 méterről káprázatos szabadrúgást csavart be Rayának. A nekifutás pillanatában az Arsenal spanyol kapusa még sasszézott is kettőt a jobb sarok felé, de így sem ért oda a tökéletes lövésre, amelynél a jobb kapufa is besegített a magyar játékosnak.
Ez volt Szoboszlai első bajnoki gólja az idényben, amely győztes találatnak bizonyult, így a Liverpool három forduló után is hibátlan. Ugyanez nem mondható el a Manchester Cityről, amely már a második vereségét szenvedte el, ezúttal a Brighton tréfálta meg.
