Aligha lesz majd nagyobb meglepetés az angol Ligakupa-szezonban annál, hogy a negyedosztályú Grimsby Town 2-2-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel kiejtette a Manchester Unitedet. A hazai csapatban játszik Turi Géza Dávid is – aki a Csepel, a Zalaegerszeg, a Videoton és a Tatabánya volt kapusa, a 2006 óta a Feröer-szigeteken élő Turi Géza fia –, a 23 éves középpályás a 64. percben lépett pályára és értékesítette a tizenegyesét.




Le vagyok sokkolva, mert épp sok változáson megyünk keresztül, sok mindennel küzdünk, de ezek azok a pillanatok, amikor bizonyítanunk kellene. És, ha nem sikerül, akkor bizony változások kellenek, és nem cserélhetünk le újra 22 játékost
– mondta a Sky Sportsnak Rúben Amorim, a nyáron erősítésekre több mint 200 millió fontot elköltő manchesteriek vezetőedzője.
A sokat kritizált André Onana vastagom benne volt mindkét bekapott gólban, Amorim azonban nem akarta rá fogni a kiesést. Mint mondta, minden tisztelete a Grimsbyé, de egy negyedosztályú csapat ellen nem múlhat a kapuson a mérkőzés sorsa.
A jobb csapat nyert. A játékosaim pedig elég hangosan beszéltek. Ennyi. Vesztettünk
– mondta a portugál, akitől aztán megkérdezték, mit jelent pontosan az, hogy hangosan beszéltek a játékosai.
„Azt hiszem, mindenki számára világos volt, mi történt. Nemcsak a magunk mögött hagyott területekről van szó, hanem arról is, amilyen intenzitással kezdtük a mérkőzést. Teljesen elvesztettük a nyomásgyakorlást. Nehéz ezt megmagyarázni. De ezt mondták el nekem nagyon hangosan” – mondta Amorim, aki szerint maguk mögött kell hagyni ezt a mérkőzést és a Burnley elleni bajnokira koncentrálni, majd jön a kéthetes válogatott szünet, amikor rendbe tehetik a dolgokat.
Nincs más mondanivalóm, csak sajnálom
– üzente a szurkolóknak.
A tavaly novemberben kinevezett szakemberrel egyelőre még mindig nem állt össze a Manchester United, Rúben Amorimmal eddig 17 győzelem, 9 döntetlen és 19 vereség a mérleg. A portugál szerződése 2027 nyaráig szól.

