Nemzetközi foci bajnokok ligája

Mourinho, az örök optimista – a Fener edzője megtalálta a pozitívumot abban, hogy csapata nem jutott BL-be

Miguel Lemos/Eurasia Sport Images/Getty Images
Miguel Lemos/Eurasia Sport Images/Getty Images

Fennakadt az utolsó akadályon a Bajnokok Ligája főtáblája felé vezető úton a Fenerbahce, a török csapat ugyanis a hazai 0-0-s döntetlen után idegenben 1-0-ra kikapott a Benficától – a párharcot eldöntő gólt egy török játékos, Kerem Aktürkoglu szerezte.

A sportsajtó ilyenkor tűkön ülve várja, mit mond José Mourinho, aki ezúttal úgy értékelte a párharcot, hogy az első félidőben nem tudták tartani a tempót ellenfelükkel, és ugyan a második félidőben jobbak voltak, ez kevésnek bizonyult. A portugál edző úgy látja, a jobb csapat jutott tovább, majd kifejtette, mi abban a pozitívum, hogy csapata nem jutott be a Bajnokok Ligájába.

Talán lett volna nyolc mérkőzésünk. Na, de az Európa Ligában akár a döntőig is juthatunk

mondta Mourinho, akinek a lehetséges menesztéséről cikkezett a török sajtó a nyáron.

Elárulta azt is, hogy a Fenerbahcénak hazai pályán vannak nagy tervei. „Évek óta nem nyert a klub bajnoki címet, ez most a prioritás számunkra. Persze, fel kell készülnünk az Európa Ligára is, mert erős csapatok lesznek a mezőnyben, például a Porto” – mondta.

A portugál edző 2024 nyarán érkezett a Fenerhez, amellyel eddig 62 meccsen 37 győzelme, 14 döntetlenje és immár 11 veresége van. A klub 2014-ben volt legutóbb bajnok, de a Török Kupát sem sikerült megnyernie 2018 óta. A csapat kissé beragadt a szezonrajton, az eddig lejátszott két meccséből egyet nyert meg egy döntetlen mellett, míg a riválisok közül a Galatasaray és a Trabzonspor is három győzelemmel indított a Süper Lig idényét, Sallai Roland csapata ráadásul a hibátlan mérleg mellett 10-0-s gólkülönbséggel áll.

Kapcsolódó
Keane: Nem emlékszem, hogy ilyet mondtam volna; Kubatov: A mai nap a feldolgozásról szól
A vezetőedző gratulált a Qarabagnak, de úgy látja, csapata mindenben felülmúlta riválisát.
Olvasói sztorik