Nemzetközi foci

„Ugyanaz a szar minden meccsen” – a Real játékosa nagyon dühös volt a lecserélése után

Cesar MANSO / AFP
Cesar MANSO / AFP

A brazil szélső, Rodrygo sorsa egy ideig a levegőben lógott a nyáron, de úgy néz ki, nem lesz változás, és marad a Real Madridnál.

Az első bajnokin, az Osasuna elleni 1-0-s siker alkalmával Xabi Alonso nem küldte pályára a 24 éves támadót, a második fordulóban, az újonc Oviedo otthonában ellenben kezdőnek jelölte, majd a második félidő közepén cserélte le.

Rodrygo 63 percet töltött a pályán, ez idő alatt négy lövéssel próbálkozott, ezek közül kettő ment kapura, de sem a cselei (1/3), sem a beadásai (0/3) nem voltak jók, ráadásul 13 alkalommal vesztette el a labdát.

Nem ez volt Rodrygo legjobb meccse a Realban:

www.sofascore.com

Egyetlen futballista sem szereti, ha lecserélik, és Rodrygo sem volt épp vidám, ez már abból látszott, ahogy lesétált, aztán a kispadon portugálul káromkodott egy sort honfitársának, Éder Militaónak.

„Ugyanaz a szar minden meccsen” – puffogott Rodrygo, de azt nem tudni, hogy kire volt mérges. A szurkolók is csak találgatnak, hogy az őt lecserélő Xabi Alonsóra, a játékvezetőre, netán valamelyik csapattársára akadt-e ki a brazil.

Alonso a sajtótájékoztatón azt mondta, Rodrygo jól játszott, kedveli a focistát, akire ugyanúgy szüksége van az idényben, mint a többi játékosra.

A Rodrygót váltó Vinícius Jr. egyébként főszerepet vállalt a Real második góljában, ő szerezte a labdát, majd gólpasszt adott Kylian Mbappénak, aki ezzel duplázott. A Real kettőből kettőt nyert eddig, és a válogatott szünet előtti hétvégi fordulóban a Mallorcát fogadja majd a Bernabéu-stadionban.

Olvasói sztorik