Nemzetközi foci

Szoboszlai okos átlépős csele után a 16 éves újonc nyerte meg az őrült meccset a Liverpoolnak

George Wood / Getty Images
George Wood / Getty Images

A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool emberelőnyben tapsolta el kétgólos előnyét a Newcastle elleni rangadón, ám végül 3-2-re mégis nyerni tudott. A győztes gólt a 100. percben szállította a 16 éves Rio Ngumoha, aki élete első angol bajnokiját játszotta.

Ahogy azt korábban is beharangozták, Szoboszlai helyettesítette a sérülés miatt hiányzó jobbhátvédet, Frimpongot, így a vendégcsapat védelmének mindkét oldalán magyar focista szerepelt.

Már az első percekben egészen felfokozott volt a hangulat, a Newcastle-drukkerek minden hazai labdaérintésnél, szerelésnél hangoskodtak, a két csapat játékosai pedig nem kímélték egymást, Joelinton Gakpót találta fejbe, amikor a labdáért nyúlt, majd az eltiltásból visszatérő Gravenberch terítette le egy igen randa belépővel Bruno Guimaraest, amiért villant is a sárga a Pool középpályásának.

A meccs első kapura lövését Wirtz jegyezte, de Pope résen volt. Az első Newcastle-helyzetig a 28. percig kellett várni, ekkor Gordon előzte meg Kerkezt egy beadásnál, de a fejese fölé ment, majd Elanga tette középre a labdát Kerkez mellől, Gordon pedig ezúttal Szoboszlai mellől bújt ki, de a magyar játékos annyira meg tudta zavarni a hazai tízest, hogy a labda végül Alisson zsákmánya lett.

Az első félóra egyértelműen a Newcastle-é volt, a Liverpool szenvedett, hogy eljusson a hazai 16-osig, mégis a bajnokcsapat szerzett vezetést, Gravenberch használta ki, hogy senki nem lépett ki rá, és 25 méterről nagyon precíz lövést küldött a lábak között a jobb alsóba.

Ez volt zsinórban a 36. bajnokija a Poolnak, amikor gólt szerzett, legutóbb tavaly szeptember 14-én, a Nottingham elleni 1-0-s vereség alkalmával maradt gólképtelen Arne Slot csapata.

Már az első percekben érezni lehetett, hogy benne van egy kiállítás a feszült hangulatú meccsben, és aki ezt megfogadta, annak már a szünet előtt pénz állt a házhoz, Gordon ugyanis teljesen eszement módon csúszott oda méterekről Van Dijk lábára, Simon Hooper pedig a videózás után kiszórta a hazai támadót.

Bármit is beszélt meg a Newcastle edzője, Eddie Howe a csapatával, az hamar romba dőlt, mert 23 másodperccel a fordulás után Gakpo lekészítése után Ekitike volt eredményes, így a Frankfurttól érkezett csatár harmadik angliai tétmeccsén is beköszönt.

Hogy ne dőlhessen hátra a Liverpool, arról Bruno Guimaraes gondoskodott, aki Kerkez mellől fejelt a kapuba az 57. percben, és ezzel ismét talpra ugrasztotta a hazai szurkolókat. A Newcastle elképesztő lelkesedéssel játszott, egyáltalán nem érződött az emberhátrány,

de nagy csapás volt Howe számára, hogy a kiállított Gordon után sérülés miatt még három alapemberét, Tonalit, Joelintont és Schärt is elvesztette.

És ennek ellenére egyenlíteni tudott a hazai csapat, Pope rúgta fel a labdát, Burn megcsúsztatta, a csereként beállt dán Osula pedig Gravenberchet megelőzve bepöckölte Alisson alatt.

A 11 perces hosszabbításban volt még egy fordulat a meccsben, Szalah bepassza után Szoboszlai okosan átlépte a labdát, és a 16 éves csodagyerek, az élete első PL-meccsét játszó Ngumoha a bal sarokba lőtt.

Premier League, 2. forduló:

Newcastle United – Liverpool FC 2-3 (0-1)

 

vasárnap játszották:
Crystal Palace – Nottingham Forest 1-1 (1-0)
Everton – Brighton 2-0 (1-0)
Fulham – Manchester United 1-1 (0-0)

 

szombaton játszották:
Bournemouth – Wolverhampton Wanderers 1-0 (1-0)
Brentford – Aston Villa 1-0 (1-0)
Burnley – Sunderland 2-0 (0-0)
Arsenal – Leeds United 5-0 (2-0)
Manchester City – Tottenham Hotspur 0-2 (0-2)

 

pénteken játszották:
West Ham United – Chelsea 1-5 (1-3)

 

A tabella:
1. Arsenal 2 6-0 6 pont
2. Tottenham Hotspur 2 5-0 6
3. Chelsea 2 5-1 4
4. Liverpool FC 2 7-4 6
5. Nottingham Forest 2 4-2 4
6. Manchester City 2 4-2 3
7. Sunderland 2 3-2 3
8. Everton 2 2-1 3
9. Bournemouth 2 3-4 3
10. Burnley és Brentford 2 2-3 3
12. Leeds United 2 1-5 3
13. Fulham 2 2-2 2
14. Crystal Palace 2 1-1 2
15. Newcastle United 2 2-3 1
16. Manchester United 2 1-2 1
17. Aston Villa 2 0-1 1
18. Brighton 2 1-3 1
19. Wolverhampton Wanderers 2 0-5 0
20. West Ham United 2 1-8 0

Olvasói sztorik