A Real Madrid vasárnap késő este simán, 3-0-ra legyőzte az újonc Real Oviedót a spanyol labdarúgó-bajnokságban második fordulójában.
A madridiak az első pillanattól uralták az oviedói találkozót, rengeteg helyzetet alakítottak ki, az első félidőben azonban csak egy gólos előnyt szereztek Kylian Mbappé révén. A második játékrész hasonlóan alakult, a vendégek egészen a hajráig nem tudtak kapuba találni, akkor viszont előbb újra a francia világbajnok támadó, majd Vinicius Junior is eredményes volt.
A legutóbbi hét bajnokin, amin játszott, rendre betalált, ezeken összesen 12 gólt szerzett.
„A világbajnokság óta négy kilót hízott. Elkötelezettnek tűnik, a védekezésben is. Haladunk” – mondta Xabi Alonso a franciáról, utalva rá, hogy a játékos akut bélhurut miatt kórházba került még a klubvilágbajnokság idején, minek következtében több kilót lefogyott.
Érdekesség, de amikor 2012-ben az Ovido a megszűmés szélén táncolt, a Real Madrid azon klubok egyike volt, amely anyagilag is segítette a csapatot. Most pedig a visszatérés után épp a Real Madrid volt az első, amely vendégeskedett az Oviedo otthonában. Santi Cazorla a 90. percben lépett pályára.
A nap legnagyobb arányú győzelmét a Villarreal aratta, mely 5-0-ra kiütötte a Gironát és a tabella élére állt.

