Nemzetközi foci

Egy politikailag támogatott klónt okol a csődért a 94 pontos levonással büntetett futballcsapat

Botránytól hangos a román labdarúgás: a 2025-26-os rajt előtt 94 pontot levontak az FC Universitatea Craiova csapatától. De nem az élvonalban szereplőtől, hanem a harmadosztályba száműzöttől…

Craiovában 2013 óta nem jutnak dűlőre az ügyben, hogy az Universitatea Craiova 1948 Club Sportiv vagy az FC U Craiova 1948 SA számít igazából a legendás, 1948-ban alapított Universitatea Craiova jogutódjának.

Így aztán tizenkét éve szinte ugyanazzal a névvel két futballcsapat is üzemel a városban, a román bíróság már döntött így is, úgy is, hogy melyiküknek adjon igazat.

Előbbi jelenleg az élvonalban szerepel, ugyanakkor a FC U Craiova 1948 SA tavaly még a másodosztályban vitézkedett, ám idén nyáron előbb nem kapott licencet, így visszasorolták a harmadik vonalba, de a legfrissebb hírek szerint elképzelhető az is, hogy megszűnik.

A román szövetség ugyanis súlyos büntetést rótt rá, és már összesen 94 pontot vont le tőle, mert a klub számos játékosnak és edzőnek tartozik, továbbá mindeddig elmulasztotta rendezni a Dinamo Bucuresti-tel szemben, még egy 2023-as nemzeti kupamérkőzéssel kapcsolatosan fennálló pénzügyi kötelezettségeit.

A szövetség lehetőséget adott a craiovai klubnak, hogy szeptember 3-ig kifizesse adósságait. Ha ezt nem teszi meg, további szankciókkal néz szembe, beleértve az együttes összes bajnoki és kupasorozatból való kizárását.

A végső döntés várhatóan szeptember 25-én születik meg.

Adrian Mititelu tulajdonos nem ért egyet a bírságokkal, azt állítva, hogy azok alaptalanok.

„Nem kérdőjelezem meg az adósságok létezését, valóban nem tudtuk visszafizetni, köszönhetően annak, hogy a szövetség egy politikailag támogatott klónt küldött a városba.

Mindent elvettek tőlem, így az Universitatea Craiova-márka összes bevételét. Így kerültünk ebbe a fizetésképtelen helyzetbe

célzott az élvonalban szereplő riválisra.

„De az ügy végül megoldódik és nem fognak minket kizárni” – nyilatkozta.

Hozzátette, a szövetség döntéseinek nincs jogi értéke, és megteszi a lépéseket annak érdekében, hogy a vezetőket kilenc hónapon belül lecseréljék.

„A szövetség 6-9 hónapon belül megszűnik, lesz egy új elnökünk és nagyon remélem, hogy olyan emberek jönnek majd, mint Gica Popescu és Gheorghe Hagi, mert a futballt meg kell szabadítani attól, ami most van. A legfelsőbb bíróság és az Európai Unió döntései segíteni fognak nekem a károm helyreállításában.”

Olvasói sztorik