Nemzetközi foci

„Isten így akarta!” – nem hagyták játszani a bukarestiek három játékosát az Európa Liga-selejtezőben

Steve Welsh/PA Images via Getty Images
Steve Welsh/PA Images via Getty Images

Izgalmakkal teli idegenbeli túrája volt a román bajnoki címvédő FCSB-nek. Amint bukaresti csapat megérkezett Skóciába, az Aberdeen elleni meccsre az Európa Liga-selejtező playoffkörében, kiderült, hogy három játékosa (a montenegrói Risto Radunovic, a ghánai Baba Alhassan és a dél-afrikai Siyabonga Ngezana) nem kapta meg a szükséges vízumot, így nem is léphettek pályára a mérkőzésen.

Mit tehetnénk? Már nincs értelme panaszkodni. Isten így akarta! Ezek szerint így kellett lennie. Mind a hárman kezdőjátékosok, de nem probléma. Úgy érzem, nyerni fogunk. Velük talán vesztettünk volna, de most győzni fogunk

– mondta az FCSB tulajdonosa, a médiában előszeretettel szereplő Gigi Becali. És majdnem igaza lett.

A bukarestiek ugyanis az első félidőben vezetést szereztek, majd a fordulás után még úgy is növelni tudták előnyüket, hogy Juri Cisotti 39. percben kapott piros lapja miatt már emberhátrányban voltak. Az utolsó fél órában azonban kétszer is kapitulált a vendégvédelem, az Aberdeen így 2-2-re mentette a meccset és teljesen nyílt a párharc a visszavágó előtt.

Az FCSB a Bajnokok Ligája-selejtezőben kezdte a szereplését, ám az első körben is csak úgy jutott tovább, hogy Andorrában vereséget szenvedett, amire Becali is azt mondta, szégyen. A következő körben aztán az északmacedón riválisra mondta azt az igazgatótanács elnöke, Mihai Stoica, hogy a leggyengébb ellenfél, amit látott, majd a bukarestiek kettős vereséggel kiestek. Az Európa Ligában pedig a koszovói Drita ellen egy nagy fordításra is szükség volt, hogy továbbjusson a csapat.

Kapcsolódó
Bődületes bombagóllal szállította az újabb nemzetközi bravúrt az ETO
Zeljko Gavric duplázott, a győri futballcsapat pedig hazai pályán 2-1-re legyőzte a Rapid Wient, így előnyből várhatja a Konferencia Liga-selejtező playoffkörének bécsi visszavágóját.

Eredmények

Európa Liga, playoff, 1. mérkőzés:

FC Midtjylland (dán)–KuPS (finn) 4–0

Brann Bergen (norvég)–AEK Larnaca (ciprusi) 2–1

Malmö (svéd)–Sigma Olomouc (cseh) 3–0

Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Dinamo Kijev (ukrán) 3–1

Panathinaikosz (görög)–Samsunspor (török) 2–1

Skendija (északmacedón)–Ludogorec (bolgár) 2–1

Zrinjski (bosznia-hercegovinai)–Utrecht (holland) 0–2

Slovan Bratislava (szlovák)–Young Boys (svájci) 0–1

Lech Poznan (lengyel)–Genk (belga) 1–5

Aberdeen (skót)–FCSB (román) 2–2

Rijeka (horvát)–PAOK (görög) 1–0

Lincoln Red Imps (gibraltári)–Braga (portugál) 0–4

 

Konferencia Liga, playoff, 1. mérkőzés

Rosenborg (norvég)–Mainz (német) 2–1

ETO FC–Rapid Wien (osztrák) 2–1

Häcken (svéd)–CFR Cluj (romániai) 7–2

Hamrun (máltai)–RFS (lett) 1–0

Wolfsberg (osztrák)–Omonia Nicosia (ciprusi) 2–1

Istanbul Basaksehir (török)–Universitatea Craiova (román) 1–2

Anderlecht (belga)–AEK Athén (görög) 1–1

Breidablik (izlandi)–Virtus (San Marinó-i) 2–1

Celje (szlovén)–Ostrava (cseh) 1–0

Drita (koszovói)–Differdange (luxemburgi) 2–1

Levszki Szófia (bolgár)–AZ (holland) 0–2

Nyeman Grodno (fehérorosz)–Rayo Vallecano (spanyol) 0–1

Ljubljana (szlovén)–Noah (örmény) 1–4

Sahtar Doneck (ukrán)–Servette (svájci) 1–1

Sparta Praha (cseh)–Riga (lett) 2–0

Strasbourg (francia)–Bröndby (dán) 0–0

Polisszja Zsitomir (ukrán)–Fiorentina (olasz) 0–3

Jagiellonia (lengyel)–Dinamo Tirana (albán) 3–0

Lausanne (svájci)–Besiktas (török) 1–1

Shelbourne (ír)–Linfield (északír) 3–1

Crystal Palace (angol)–Fredrikstad (norvég) 1–0

Hibernian (skót)–Legia Warszawa (lengyel) 1–2

Raków (lengyel)–Arda (bolgár) 1–0

Olvasói sztorik