Joao Félix góljával győzte le az al-Nasszr az al-Ittihadot a szaúdi Szuperkupa elődöntőjében.
Mindössze 10 perc telt el, amikor vezetést szerzett az al-Nasszr, Brozovic lőtte középre a labdát erőből, Mané pedig kapásból, szép mozdulattal tette kapura, és bár al-Shanqiti, az al-Ittihad kapusa beleért a labdába, védeni nem tudott.
Hat perccel később már 1-1 volt az állás, Diaby kapott remek labdát, majd önzetlenül letette Bergwijnnak, akinek így csak az üres kapuba kellett passzolnia.
Az első félidő közepén Mané harcolt egy labdáért, és a nagy brusztolásban rátaposott a kapus hasára, amiért elsőre sárga lapot kapot, de a videózás után kiszórta őt a spori, így 10 emberre fogyatkozott az al-Nasszr.
Elsőre a partjelző lest intett, így sem Ronaldo, sem Félix nem ünnepelt, de a videózás után kiderült, hogy érvényes volt a találat.
Bár a hosszabbítással együtt még bő 35 perce volt a Benzemával, Kantéval, Fabinhóval felálló al-Ittihadnak, az eredmény már nem változott, így az al-Nasszr jutott a szaúdi Szuperkupa döntőjébe, ahol az al-Qadasiya-al-Ahli párharc győztese lesz az ellenfele.
A meccs összefoglalóját itt lehet megnézni:
