Nemzetközi foci

Egy stadionnyi ember tüntetett a partjelző ellen, aki elrontotta Thomas Müller tökéletes debütálását

Elizabeth Ruiz Ruiz / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Elizabeth Ruiz Ruiz / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Thomas Müller 35 évesen még érzett magában erőt, így aztán nem búslakodott, mikor a Bayern Münchennél jelezték neki, hogy nem hosszabbítanak vele, hanem belevágott egy új kalandba, és az MLS-ben szereplő Vancouver Whitecapshez igazolt.

Müller a Houston Dynamo elleni hazai meccsen debütált új csapatában, a 60. percben szállt be Jeevan Badwal helyére,

és már ekkor is emelkedett volt a hangulat a stadionban, hát még akkor, amikor alig két perccel később a német klasszis 18 méterről nagy gólt lőtt.

Az eufória azonban csak másodpercekig tartott, a partjelző ugyanis beintette a lest, mivel a támadás korábbi szakaszában a labdáért rajtoló Brian White előrébb helyezkedett a védőknél. A közönség hangosan tüntetett a döntés ellen, de a visszajátszás alapján igaza volt az asszisztensnek. A Vancouver-szurkolók a 91. percben lehettek igazán csalódottak, amikor a brazil Artur góljával a Houston egyenlített, és ezzel elvitt egy pontot.

A Vancouver 46 pontjával a harmadik a Nyugati főcsoportban, a 29 pontos Houston ugyanitt 12.

Olvasói sztorik