A Barcelona úgy győzött 3-0-ra a Mallorca elleni idénynyitón, hogy a hazai csapat két piros lap után a második félidőt kilenc emberrel hozta le.
A Mallorca részéről Jagoba Arrasate a két kiállítást is vitatta, de sokkal morcosabb volt a második Barca-gól előtt történtek miatt: Lamine Yamal lövésébe a hazai csapatkapitány, Antonio Raíllo belefejelt, majd fájdalmasan elterült a gyepen. A játék azonban ment tovább, és a vége az lett, hogy Ferran Torres nagy gólt lőtt a jobb felsőbe.
A jelenet 00:41-nél látható a videón:
„Szerintem mindannyian láttuk, mi történt. A bajnokság előtti eligazításon megmondták nekünk, hogy fejsérülés esetén leállítják a játékot. A negyedik játékvezető rá is szólt a bíró fülére, hogy állítsa meg a meccset. A játékvezető a szájába vette a sípot, már azt hittük, bele is fúj, erre mindenki meglepetésére megadta a Barcelona gólját.
Később aztán odajött, és elmagyarázta, hogy azért nem fújt, mert Raíllo nem szédült, de ezt honnan tudhatta volna, mikor csak annyit lehetett látni, hogy a játékosom a földön fekszik?
– dühöngött Arraste, aki azt is hozzátette, a következetesség nagyon fontos lenne a szabályok alkalmazásában, és kíváncsian várja, hasonló esetben milyen döntés születik majd.
A Real Madrid edzője, Xabi Alonso hétfőn tartott sajtótájékoztatót, és a spanyol média természetesen nem hagyta ki a ziccert, hogy megkérdezze, mit gondol a Barca-meccsen történtekről.
„Nem szeretnék minden egyes jelenetet kommentálni, de hallottam, mit mondott Arrasete, és teljesen egyetértek vele” – mondta Xabi Alonso.
A tavalyi ezüstérmes Real szerette volna elhalasztani az első bajnokiját, de ebbe a liga végül nem ment bele, így Kylian Mbappéék kedd este 21 órától lépnek pályára az Osasuna ellen.

