Nemzetközi foci

Edzője úgy dicsérte meg Kerkezt, hogy közben kicsit bírálta is

Michael Steele/Getty Images
Michael Steele/Getty Images

Arne Slot, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője dicsérte, de egyben bírálta is Kerkez Milost az angol bajnok pénteki Premier League-mérkőzése után. A holland szakember a klub honlapján beszélt a Bournemouth ellen 4-2-re megnyert találkozón bemutatkozott új igazolásokról.

Kerkez Milos minden párharcba úgy megy bele, mintha az élete múlna rajta, ami egy nagyszerű tulajdonság, de ha egy olyan jó szélső ellen játszol, mint Antoine Semenyo, és már van egy sárga lapod, az kockázatos. Különösen akkor, ha tudod, hogy Andy Robertson is velünk van, ez a magyarázat a cseréjére

– mondta Slot, aki a 60. percben hívta le a pályáról a magyar válogatott védőt.

Szoboszlai Dominik végigjátszotta a meccset a Liverpoolban, míg a kapus Pécsi Ármint nem nevezték az idénynyitóra, írja az MTI.

Kapcsolódó
Szoboszlai arról, hogy Szalah több alkalommal sem tette le neki a labdát: Erről valószínűleg beszélgetni fogok vele
A magyar középpályás hátrébb játszott, mint tavaly, de úgy érzi, ez a szerep jobban fekszik neki.
Olvasói sztorik