Hatgólos őrületet nyert meg a Liverpool a Premier League nyitányán: a címvédő 2-0-re vezetett, ám a Bournemouth Antoine Semenyo duplájával egyenlített, az utolsó szó azonban a Poolé volt, amelyben a csereként beállt Federico Chiesa lett a hős.
A Liverpool magyarjai közül Kerkez Milos 60 percet kapott Arne Slottól, Szoboszlai Dominik pedig végigjátszotta a meccset.
„Magunknak tettük ezt nehézzé, az volt a probléma, hogy kijöttünk a második félidőre, és azt hittük, megvan a meccs. Pedig a szünetben épp az volt a téma, hogy a Bournemouth tavaly is megnehezítette a dolgunkat, és olyan ellenfél, amelyik sosem adja fel.
És ezt most is megmutatták, mert visszajöttek 2-2-re, de találkoztak egy olyan csapattal, amely még náluk is elszántabb
– nyilatkozta Szoboszlai az Arena4 helyszíni stábjának.
A magyar középpályás ezúttal a tavaly megszokott posztjához képest hátrébb játszott, de így is sokszor felért a támadásokhoz. Amikor arról kérdezték, hogy várta-e a mindent eldöntő negyedik gól előtt, hogy Mohamed Szalah lepasszolja neki a labdát, Szoboszlai azt felelte, több olyan pillanat is volt a meccsen, amikor az egyiptomi klasszis megjátszhatta volna őt, mégis egyedül próbálkozott.
Erről valószínűleg beszélgetni fogok vele. Sokat szoktunk beszélgetni a meccsek után, vele is, a többiekkel is, átvesszük a szituációkat, és akkor legközelebb már tudni fogja az illető, hogy ott vannak körülötte a társak
– mondta Szoboszlai. Mostani szerepéről azt mondta, úgy érzi, ez jobban fekszik neki, mert azt jobban szereti, amikor sokat találkozik a labdával.
Szoboszlai statisztikája az első bajnokin:

A Liverpool a második fordulóban rangadót vív majd, mert az előző idényben ötödik Newcastle Unitedhez látogat.
