Nemzetközi foci

„A műtét sikeres volt, de a beteg belehalt” – emlékezetesre sikerült a Tottenham edzőjének első nyilatkozata

Chris Ricco - UEFA/UEFA via Getty Images
Chris Ricco - UEFA/UEFA via Getty Images

Thomas Frank, a Tottenham Hotspur új vezetőedzője vicces nyilatkozatot adott a Paris Saint-Germain ellen tizenegyesekkel elveszített Szuperkupát követően.

A Spurs kiválóan játszott, sokáig úgy tűnt, hogy magabiztosan behúzza a trófeát. Az utolsó tíz percben azonban két gólt is kapott, ezzel lett 2-2 a végeredmény, ami után a tizenegyespárbaj jött. Frank ezek után akarta kihangsúlyozni, hogy milyen jól működött a terve a végjátékig, amikor viccből ezt mondta:

80 percig pontosan az történt, amit akartunk, aztán fordult a kocka, de nagyon büszke vagyok a csapatra, a játékosokra, a klubra és a szurkolókra. Orvosi nyelven szólva a műtét sikeres volt, de a beteg belehalt.

Ez volt egyébként az edző debütáló meccse, így bizonyára reménykedhetnek a pozitív folytatásban a szurkolók.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik