Egy hete még szinte megalázóan írt José Mourinhóról a török sajtó, és a portugál szakember menesztését vizionálta, miután csapata, a török Fenerbahce 2-1-re kikapott a Feyenoordtól a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén.
Lehet, a hangulat hasonló volt, amikor a visszavágó 41. percében a hollandok megszerezték a vezetést, és összesítésben már 3-1-es előnyben voltak, aztán onnantól kezdve minden megváltozott. A Fener ugyanis megtáltosodott, már az első játékrész harájában fordított, végül 5-2-es győzelemmel kiütötte a riválisát.
Mourinho szerint sokat változott a helyzet a legutóbbi szezon óta.
„Tavaly, amikor a csapat hátrányba került, az negatív reakciókat válthatott ki a szurkolókból. Most kaptunk egy gólt, de a drukkerek támogattak minket és lelkesedést adtak a csapatnak” – nyilatkozta.
A törökök 26. alkalommal meccseltek holland csapat ellen, és 10. alkalommal nyertek: a PSV és a Twente után a Feyenoordot is harmadszor verték, egyszer pedig az Ajaxot győzték le.
Láttuk, mire képes a Fenerbahce, ez a győzni akarás, a fizikai teljesítmény és a technikai tudás elég lehet a következő ellenfél, a Benfica ellen is. Az a csapat, amely öt góllal legyőzte a Feyenoordot, megérdemli José Mourinho és a szurkolók tapsát
– írta a Hürriyet.
Az európai lapok is dicsérték a Fenert, mondván, lenyűgöző sikert aratott, és biztosította helyét a rájátszásban.
A portugál A Bola szerint a „török csapat fantasztikus teljesítménnyel fordított, miután 1-2-re kikapott Rotterdamban. José Mourinho elismerte, hogy edzőként soha nem nyert még Rotterdamban, de azt is világossá tette, hogy soha nem kapott ki a Feyenoordtól idegenben. És a hagyomány ismét folytatódott…”
Az olasz Corriere dello Sport szerint Mourinho újabb csapást mért a Feyenoordra, a La Gazetta dello Sport úgy fogalmazott, a portugál edző csapata igazi swowműsort mutatott be.
A holland sajtót lesújtották a történtek, a De Telegraf befejeződött álomról írt, és arról, hogy a Feyenoordnak be kell érnie az Európa Liga-szerepléssel, és le kell mondania a Bajnokok Ligája több millió dolláros nyereményéről.
