Darwin Núnez három év után lezárta liverpooli időszakát, az uruguayi csatár ugyanis a szaúdi al-Hilalhoz szerződött.
Núnez 2022 nyarán, 85 millió euróért érkezett a portugál Benficától, elég komoly várakozások voltak vele szemben, amiknek végül nem tudott igazán megfelelni. A teljesítményt leginkább úgy lehetne jellemezni, hogy hullámzó volt, kihagyott helyzetei miatt a végére már mémesedett is, és az is árulkodó, hogy mindössze nyolc alkalommal kezdett a legutóbbi Premier League-szezonban, ami a Pool aranyérmével zárult.
In the famous blue and white 7️⃣💙
— AlHilal Saudi Club (@Alhilal_EN) August 9, 2025
Arne Slotnál már látványosan háttérbe szorult, és az idény során a holland vezetőedző nyíltan kritizálta is Núnezt a hozzáállása miatt.
Két egymást követő alkalommal is elégedetlen voltam azzal az erőfeszítéssel, amit a mérkőzésbe tett, mert nem tudom elfogadni, ha egy játékos nem ad bele mindent. Egyszer még csak-csak, de két eset az már túl sok. Ezért is beszélgettem el vele
– mondta még februárban, és hozzátette, a szurkolók is a sokat melózó csatárhoz szoktak hozzá.
Ezt a kritikát még február végén fogalmazta meg Slot, utána mindössze egyszer kezdett a játékos, és akkor sem maradt végig a pályán.
Végül 143 fellépése volt a csapatban, ezeken 40 gólt szerzett.

