Eddie Howe számára egyértelmű, hogy a jelenlegi helyzetben nem számít Alexander Isakra a Newcastle Unitedban. A 25 éves, 52-szeres svéd válogatott csatár júliusban jelezte, hogy szeretne távozni, így már a klub ázsiai, előszezonbeli turnéját is kihagyta (igaz, a klub hivatalosan kisebb combsérülésre hivatkozott).
A hírek szerint a szaúdi al-Hilal mellett a Liverpool is szívesen látta volna, állítólag az angol bajnokkal meg is állapodott, csak a Newcastle állt az ügylet útjába,
Howe jelezte, hogy egy játékos, akinek szerződése van a klubbal, kutya kötelessége lenne edzésre jelentkeznie. Isak esetében azonban most már azt is ki kellene érdemelnie, hogy egyáltalán beengedjék a tréningre.
A Newcastle menedzsere nem zárta ki, hogy a támadó egy nap újra felvegye a klub mezét, de ahhoz megfelelő helyzet szükségeltetne.,
„Lefolytattuk a megbeszéléseket, és jelenleg egyértelmű, hogy nem tudjuk számításba venni a keretben” – mondta az Espanyol elleni 2-2-es döntetlenre végződő felkészülési mérkőzést követően.
Szeretnénk, ha a játékos velünk lenne. Hadd tegyem teljesen világossá: nincs bennem semmi ellenérzés, ami ne akarná ezt. De jelenleg nem látom, hogy a jelenlegi helyzet megváltozna a bajnoki nyitányig.
A Newcastle augusztus 16-án, szombaton, az Aston Villa birminghami otthonában kezdi a 2025-26-os Premier League-szezont.
