Nemzetközi foci

Szaúd-Arábiába szerződhet a Liverpoolnál létszámfölöttivé váló csatár

Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images
Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images

Sajtóhírek szerint eldőlt, hogy Darwin Núnez elhagyja Liverpoolt és a szaúdi Al-Hilal játékosa lesz.

A klub már télen is tett egy komoly ajánlatot az uruguayi támadóért, de akkor még nemet mondott a Pool. Hugo Ekitike megszerzésével és Alexander Isak csábításával elég egyértelműen eltűnt Núnez helye a csapatból, így újra bekopogott az Al-Hilal, ezúttal pedig sikerült megegyezni az átigazolásról. Liverpoolban úgy tudják, csütörtökön már el is köszön a csapattól a csatár és Németországba utazik, ahol az új csapata edzőtáborozik, hogy átessen az orvosi vizsgálatokon és hivatalossá váljon az átigazolása.

A brit sajtó úgy tudja, hogy Núnezért 53 millió eurót fizetnek a szaúdiak, de különböző bónuszokkal magasabbra kúszhat ez az összeg. Az így befolyt pénzt többek között Isak igazolására fordítaná a Pool.

Olvasói sztorik