Eladta saját nevelésű játékosát a Liverpool: Tyler Morton a francia élvonalban szereplő Lyonhoz igazolt 15 millió font körüli összegért, valamint az angol bajnok tíz százalékot kap a vételárból, ha az OL a jövőben értékesíti a középpályást.
A 22 éves Morton már hétévesen a Liverpool akadémiájára került, 2021-ben pedig bemutatkozott a felnőttcsapatban. Összesen 14 alkalommal lépett pályára a Poolban, azonban mindössze két bajnoki jutott neki. Bár a legutóbbi idényben is volt öt meccse az első csapatban, háromszor a Ligakupában, egyszer az FA Kupában, egyszer pedig a Bajnokok Ligájában szerepelt, a BL-ben a ligaszakasz utolsó körében játszott.
Két alkalommal is kölcsönben szerepelt az angol másodosztályban, előbb a Blackburn Rovers, majd a Hull City csapatában, összesen 79 bajnoki került két szezonban a lábába.
Morton többszörös angol utánpótlás-válogatott, szerepelt az U20-ban és az U21-ben is,
A döntőben csereként állt be, majd ő adta a hosszabbításban az aranyat érő gólpasszt Jonathan Rowe-nak.

