A német futballszövetség is szót kért a Marc-André ter Stegen kontra Barcelona ügyben.
A 33 éves, 44-szeres német válogatott kapussal júliusban közölte Hansi Flick, a Barcelona edzője, hogy nem számol vele kezdőként, mert inkább az Espanyoltól leigazolt Joao Garcíát, valamint a tavalyi idényben Ter Stegen sérülése után beugró Wojciech Szcezsnyt favorizálja a posztján.
Ter Stegen hátműtéten esett át, és várhatóan három hónapot kell kihagynia, a Barcelona pedig szerette volna felvenni a sérültlistára, hogy a kapus fizetésének 80 százalékát felhasználva beregisztrálhassa Joao Garcíát. Ter Stegen azonban nem írta alá a klub által kiadott orvosi jelentést, amivel magára haragította a vezetőket, akik fegyelmi eljárást indítottak ellene.
A német szövetség (DFB) sportigazgatója, Andreas Rettig most védelmébe vette Ter Stegent.
Jó lenne, ha az eddigi érdemeit is figyelembe vennék, gondolok itt a német válogatottban, valamint a Barcelonában nyújtott teljesítményére
– nyilatkozta Rettig.
Korábban Julian Nagelsmann, a német válogatott szövetségi kapitánya azt mondta, Ter Stegenre első számú kapusként tekint, de ahhoz, hogy ezt a státuszt megőrizze, az kell, hogy folyamatosan védjen a klubjában.
A kapus közben az Instagramon üzent a Barcelona-szurkolóknak, azt írta, a műtét ellenére még mindig fájdalmai vannak, és nehéz feldolgoznia, hogy nem tud segíteni a csapatnak.
„Szerencsére a rehabilitáció kezelhető, és tiszta az út előttem a visszatéréshez. Tájékoztatlak majd titeket arról, hogyan halad a felépülésem, és őszintén köszönöm nektek, hogy mindig mellettem voltatok.
Ne aggódjatok, vissza fogok térni
– fogadkozott Ter Stegen. Hogy aztán a klubnál mennyire szeretnék, hogy a kapus ismét felhúzza a csapat mezét, az a közeljövőben kiderül.
