Nemzetközi foci

Felháborodtak Barcelonában, miután a bírói bizottság egyik kulcsfigurája nyíltan Real-drukker

Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images
Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images

Több klub, köztük a Real Madrid is szorgalmazta, hogy újuljon meg a spanyol játékvezetői bizottság. Az új elnök Fran Soto lett, aki hétfőn mutatta be az új tagokat,

Barcelonában pedig komoly felzúdulás követte a bejelentést.

A Football Espana cikke szerint abban minden klub egyetértett, hogy a játékvezetők delegálásáért felelős bizottságot át kell szervezni, az új felállásba három korábbi játékvezető (Gregorio Bernabe Garcia, Jose Luis Lesma Lopez és Daniel Marcos Alvarez), egy kiválasztott klub, a Sevilla, a játékosokat képviselő szervezet egy tagja, Alvaro Negredo, valamint egy korábbi edző is bekerül, utóbbit még nem nevezték meg. Az egyedüli, aki korábbi bizottságból maradhatott, Yolanda Parga, aki a női bajnokság játékvezetéséért is felel.

Ami érthető módon Barcelonában ellenérzést váltott ki az, hogy Negredo, több más klub mellett, a Real Madrid korábbi játékosa, Parga pedig annak a Megia Davilának a felesége, aki korábban maga is bíró volt, jelenleg pedig a Real Madrid meccsnapi delegáltja a mérkőzéseken.

A legmegosztóbb kinevezés viszont Chema Alonsóé, aki az innovációért, technológiáért és mesterséges intelligenciáért felelős vezető lesz. A korábbi hackerből lett kiberbiztonsági szakértő ugyanis nyíltan Real Madrid-szurkoló, olyanokat írt korábban a Twitter-oldalára, hogy

Több mint egy klub… Egy klub és két játékvezető

– utalva a Barcelona mottójára, belecsempészve egy kis bírózást, valamint rögtön terjedni kezdett róla egy fotó, amikor a Real Madrid trófeatermében pózol.

Az ő feladata egyébként az lesz a többi közt, hogy kidolgozzon egy olyan rendszert, ami alapján a mesterséges intelligencia kiértékeli a játékvezetői teljesítményt, majd javaslatot tesz az ideális játékvezető-jelöltre minden egyes mérkőzéshez. Egy pontrendszer alapján fogják meghatározni, hogy mely játékvezetőket léptetik fel a LaLigába, vagy épp küldik le a másodosztályba, és ezt nyilvánosságra hozzák.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik