Nemzetközi foci

Álmai klubjához, a Manchester Unitedhez szerződött a kameruni válogatott szélső

Glyn KIRK / AFP
Glyn KIRK / AFP
A Manchester United leigazolta a Brentford szélsőjét, Bryan Mbeumót, a 25 éves kameruni válogatott labdarúgóért – aki ötéves szerződést írt alá, további 12 hónapos opcióval – 75 millió eurót fizetett a klub.

Mbeumo a Troyes akadémiájáról került be a francia élvonalba, bár ott mindössze négy mérkőzést játszott, csapata ugyanis kipottyant a Ligue 2-be. 2019-ben onnan szerződtette 6,5 millió euróért a Brentford, így tagja volt annak a csapatnak, amely 2021-ben feljutott a Premier League-be.

Csapatában hat év alatt 242 mérkőzésen 70 gólt szerzett és 51 gólpasszt adott. Ebből a múlt szezonban 20 gólt és hét gólpasszt jegyzett a Premier League-ben – mindkettő karriercsúcsot jelentett számára.

Bár utánpótlás szinten a francia válogatottban szerepelt, később úgy döntött, hogy édesapja révén Kamerunt választja. Eddig 22 alkalommal lépett pályára az afrikaiaknál, hat gólig jutott, ott volt a 2022-es világbajnokságon is.

Szerződtetésével a manchesteriek a harmadik játékost szerezték meg a nyáron, korábban a brazil csatár, Matheus Cunha (Wolverhampton, 74,2 millió euró), illetve a paraguayi balbekk, Diego León (Cerro Porteno, 4 millió euró) írt alá.

Amint megtudtam, hogy lehetőségem van a Manchester Unitedhez igazolni, muszáj volt megragadnom a lehetőséget, hogy álmaim klubjához szerződjek. Ahhoz a csapathoz, amelynek a mezét gyerekkoromban viseltem

mondta Mbeumo.

Távozásával a Brentford története legnagyobb eladását könyvelhette el, a rekordot eddig Ivan Toney tartotta, akiért a szaúdi al-Ahli 42 millió eurót fizetett 2024 augusztusában.

Kapcsolódó
Rémes szezon után útkeresés – miért nem igazol több játékost a Manchester United?
Pocsék szezonja után a Manchester United rendkívül visszafogott az átigazolási piacon. Egyedül a Wolverhampton brazil 10-esét, Matheus Cunhát sikerült eddig leigazolni, miközben a nagy fizetéssel bíró saját játékosaitól nem tud szabadulni a klub.
Olvasói sztorik