Két ikon, Luka Modric és Lucas Vázquez távozott a Real Madridtól a nyáron, és az AS nevű spanyol lap azt írja, a klubnál most azon dolgoznak, hogy leüljenek azokkal a játékosokkal, akiknek jövőre jár le a szerződésük.
Antonio Rüdiger, David Alaba, Dani Carvajal és Thibaut Courtois is ebbe a táborba tartozik.
A 2024-2025-ös idényben a Real 68 tétmeccset vívott, és ezek közül ötvenháromszor Courtois állt a kapuban, aki a pályán és az öltözőben is vezérnek számít. A maradék 15 mérkőzésből tizennégyet az ukrán Andrij Lunyin kapott (egyet pedig a 20 éves Fran González), akit az utóbbi hetekben megkörnyékezett egy klub, de ő úgy döntött, marad, annak ellenére, hogy Courtois mögött várhatóan a következő idényben sem jut neki túl sok lehetőség.
A fent említett másik három játékos közül Carvajal a klubvébén tért vissza hosszú sérülése után, Rüdiger alapembernek számított az előző idényben, Alaba ellenben csak 14 meccsen szerepelt, és az ő helyzete a legkényesebb. Az AS kiemeli, hogy az osztrák védő az öt legjobban fizetett játékos közé tartozik a keretben, és hiába épült fel a 2023 decemberében elszenvedett súlyos térdsérüléséből, azóta is újabb és újabb sérülések akadályozták meg abban, hogy huzamosabb ideig a csapat rendelkezésére álljon. Emiatt pedig jelenleg a posztján Dean Huijsen, Éder Militao, Rüdiger és Raúl Asencio is előtte van a sorban.
A klubvébétől az elődöntőben, a PSG elleni 4-0-s vereséggel búcsúzó Real az első tétmeccsét augusztus 19-én vívná az Osasuna ellen, de könnyen lehet, hogy ezt a bajnokit végül elhalasztják.