Dan Petrescu, a Román Kupa-győztes CFR Cluj vezetőedzője szerint a szomszédban alábecsülik csapata Európa Liga-selejtezős ellenfelét, a Paksot. A két együttes csütörtökön Kolozsváron meccsel, miután Magyarországon 0-0-s döntetlent játszottak egymással.
„Tisztában vagyok vele, milyen nehéz lesz ez a mérkőzés. Senki sem tudja, de ellenfelünk veretlen volt az előző szezonban idegenben.
Lejátszottak négy meccset [az európai selejtezőkben], két gólt átlagoltak. És jó csapatok ellen játszottak
– mondta a DigiSport cikke szerint Petrescu, aki azzal folytatta, semmit nem jelent, hogy a CFR-nek nagyobb a tapasztalata a nemzetközi porondon, a PSG-t is mindenki jobbnak tartja a Chelsea-nél, mégis az angolok nyerték 3-0-ra a klubvilágbajnoki döntőt.
A kolozsváriak edzője azzal folytatta, hogy a paksi keret már régóta együtt van, Bognár György személyében pedig olyan ember ül a kispadon, aki tudja, mit akar és határozott elképzelése van a játékról. Úgyhogy nem akar előre mentegetőzni, csak tudja, hogy nehéz lesz a visszavágó a CFR számára.
Apróságok és némi szerencse dönthet a mérkőzésen. Mert szerencse is kell, láthattuk, hogy az FCSB szerencsés volt Andorrában. Anélkül nem jutottak volna tovább
– utalt arra Petrescu, hogy a bukaresti bajnokcsapat meglepetésre kikapott Andorrában, de így is továbbjutott a Bajnokok Ligája-selejtezőben.
Azt szeretném, hogy rémesen futballozzunk, de jussunk tovább. Játsszuk a legpocsékabb meccsünket, de legyünk ott a következő körben. Az emberek azt mondanak, amit akarnak. De nem akarom, hogy legyen száz helyzetünk, lenyűgözően játsszunk, majd kiessünk
– így Petrescu, aki szerint a két bajnokság nagyjából azonos erősségű, emiatt sem látja úgy, hogy előnyben lenne a csapata.
Bognár is hangzatos nyilatkozatot tett a meccs előtt, úgy szúrt oda ugyanis a CFR-nek, hogy közben a Fradinak is nyomott egy fricskát. A csütörtöki meccs 19.30-kor lesz.

