A focitörténelem első 32 csapatos klubvilágbajnoksága inkább az NFL-ből megszokott showelemekről, és az alacsony nézőszámról, mint a szakmai színvonalról maradt emlékezetes.
Bár Európán kívülről az első két szakaszban azért akadt némi érdekesség, sok szakmai látnivalót a későbbiekben sem jegyezhettünk fel. A PSG azért az elődöntőben felnyársalta Xabi Alonso alakulóban lévő Real Madridját, a Chelsea pedig lassan, de biztosan őrölte fel a meglepetés Fluminensét az új igazolás Joao Pedro két bombagóljával.
A fináléra így végül mégiscsak kaptunk egy erős párosítást, és nem is hangzott unalmasnak: tavalyelőtti hatodikként a Maresca-féle Chelsea egész évben megközelítőleg sem kapott ilyen erősségű európai ellenfeleket, mialatt végigmasírozott volna a harmadik számú kupasorozat mezőnyén.
Ráadásul a triplázó, félelmetes párizsiak a fékezett habzású nyári tornát se vették félvállról: hat meccsen 16-2-es gólkülönbséggel meneteltek a fináléig, mindössze egy csoportmeccset elveszítve.
Eközben a Chelsea szintén 6 pontos csoportkörrel, de kevesebb góllal jutott el a döntőig, ráadásul csak egyszer találkozott európai csapattal; a nyolcaddöntőben a Benficát verte hosszabbítás után, miután a vihar miatt két órán át állt a játék (ez sem egyedi alkalom volt, még egy negatív reklám a tornának).
A PSG kezdőcsapatában csak a Bayern ellen piros lapot kapó William Pacho volt eltiltott, így Donnarumma előtt Beraldo került be a védelembe Hakimi, Marquinhos és Nuno Mendes mellé. A középpályán ezúttal is a félelmetesen technikás, jól ismert Vitinha, Joao Neves, Fabián Ruíz trió állt össze, elöl pedig természetesen Doué, Dembélé és Kvarachelia.
A Chelsea-nél Sanchez előtt Tosin helyett Chalobah került a védelem közepébe Colwill, Malo Gusto és Cucurella mellé, Caicedo társa középen ezúttal is az eredendően jobb szárnyvédő Reece James lett.
Az igazi bonyodalom elöl adódott: ismét a kezdőbe került az elődöntőben fantasztikusan játszó új szerzemény, Joao Pedro, Neto a bal oldalon adott szélességet. Palmer pedig a szokással ellentétben nem tízes pozícióból, hanem ballábasként jobbról indult befelé, a középcsatár mögött Enzo Fernandez kezdett. Ez a húzás pedig – mint látni fogjuk – eldöntötte a meccset.
