Nemzetközi foci

Orvosi hanyagság miatt beperelte egykori játékosa a Manchester Unitedet

Nick Potts / POOL / AFP
Nick Potts / POOL / AFP
Axel Tuanzebe július 9-én egy orvosi tanácsadással kapcsolatos gondatlansági ügyben beperelte egykori klubját, a Manchester Unitedet.

A 27 éves, kongói válogatott labdarúgó 2023-ban, 17 év után távozott nevelőegyesületétől, amelyben mindössze 37 tétmérkőzésen kapott lehetőséget. Igaz, sokszor szerepelt kölcsönben, megfordult az Aston Villa, a Napoli és a Stoke City együtteseiben is.

A védő július 9-én nyújtott be keresetet orvosi gondatlanságra hivatkozva, de hogy ez pontosan mit takar, nem hozták nyilvánosságra. Az biztos, hogy a manchesteri évei alatt nagyon sokszor volt sérült, 2019-ben, a Liverpool elleni bemelegítés során a csípője, a következő szezon elején a lába miatt dőlt ki, de a 2022-23-as szezon nagy részét is kénytelen volt kihagyni.

A sérülések egészen az Ipswich Townhoz való érkezéséig kínozták, új csapatában azonban már több mint 40 mérkőzésen szerepelt, ő lett az első számú jobbhátvéd, és 2023-24-ben segített a klubnak feljutni a Premier League-be.

A játékos a múlt hónapban ingyen igazolt a Burnleyhez, miután visszautasította az Ipswich hosszabbítási ajánlatát.

Az ügyben a Manchester United és Tuanzebe képviselői sem kívántak bővebben nyilatkozni.

Olvasói sztorik