Nemzetközi foci

Megható módon emlékeztek meg Diogo Jotáékról a Liverpool meccse előtt

Martin Rickett/PA Images via Getty Images
Martin Rickett/PA Images via Getty Images

A másodosztályú Preston North End vendégeként lép pályára vasárnap délután a Liverpool, ez a Premier League bajnokának első felkészülési mérkőzése a nyáron – Szoboszlai Dominik a kezdőben kapott helyet, a nyáron igazolt Kerkez Milos és Pécsi Ármin a kispadon kezdett, míg a rekordigazolás, Florian Wirtz nem került meccskeretbe.

A meccs előtti percek a Pool korábbi játékosáról és testvéréről, a közúti balesetben meghalt Diogo Jotáról és André Silváról szóltak.

Már, amikor beengedték a szurkolókat a stadionba, többen a portugál támadó nevét skandálták, majd róla kötött dalokat énekeltek. A kezdő sípszó előtt felcsendült a vendégcsapat ikonikus himnusza, a You’ll Never Walk Alone, ami alatt a Preston csapatkapitánya, Ben Whiteman a vendégdrukkerek szektora elé ment és elhelyezett ott egy koszorút. Ezt követően egyperces néma csend következett, amely során a két korábbi labdarúgóról vetítettek le videót.

A Preston különleges, 16 oldalas programfüzettel is készült, amely a testvérekről szóló írásokat is tartalmaz, és amit minden olyan szurkoló ingyen kap meg, aki belépőjeggyel rendelkezik a meccsre. A csapatok fekete karszalagot viselnek a találkozó alatt.

Martin Rickett/PA Images via Getty Images Szoboszlaiék a meccs előtt.

Diogo Jota a portugál válogatottal megnyert Nemzetek Ligája-döntő után kisebb tüdőműtéten esett át, és mivel orvosai azt tanácsolták számára, hogy kerülje a repülést, így autóval próbált eljutni az Angliába tartó komphoz a múlt héten. Jota testvérével utazott július 3-ára virradóan, amikor előzés közben a Lamborghini egyik kereke vélhetően defektet kapott, az autó pedig letért az útról, átszakította a szalagkorlátot, majd kigyulladt. Az első jelentések szerint gyorshajtás is közrejátszhatott a balesetben, bár egy szemtanú ezt cáfolta.

Diogo Jota 28, André Silva 25 éves volt, múlt szombaton temették el őket Gondomarban. Jota 20-as mezszámát visszavonultatta a Liverpool.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik