A Chelsea nyerte meg a FIFA 32 csapatosra növelt klubvilágbajnokságát, a Konferencia Ligát behúzó londoniak a Bajnokok Ligája-címvédő Paris Saint-Germaint verték 3-0-ra.
A kezdés előtt volt amerikai himnuszéneklés, valamint fellépett Robbie Williams és Laura Pausini.
A PSG úgy érkezett meg a mérkőzésbe, és ezt a vezetőedző, Luis Enrique is hangoztatta, hogy a csapat amelyik sorozatban elindult, azt meg is nyerte. A franciák a csoportkörben az Atléticót, és a Seattle-t verték, a Botafogótól pedig kikaptak, az egyenes kieséses szakaszban pedig az Inter Miamit, a Bayernt majd a Real Madridot ejtették ki. A Chelsea útja már kacskaringósabb volt, mert a csoportjában ugyan verte a Los Angeles FC-t és a Tuniszt is, de a Flamengótól például méretes pofont kapott, majd csak hosszabbításban sikerült behúzni a Benfica elleni nyolcaddöntőt, később pedig a Palmeirast és a Fluminensét verte a csapat.
A Chelsea ugyanis bucira verte ellenfelét. Mindkét oldalon akadtak komoly lehetőségek, majd a 22. percben a londoniak szereztek vezetést, egy lepattanó labdát Cole Palmer szedett össze és a hosszú alsóba lőtt. Ez a találat megroppanthatta a PSG-t, mert a védelem a 30. percben csak asszisztált ahhoz, hogy Palmer ugyanúgy az alsó sarokba tekert, majd még a nyári szerzemény, Joao Pedro is betalált (Palmer gólpasszt adott), így a szünetben már 3-0 volt az állás.
Ezúttal hosszabb volt a félidő, félidei show-t tartottak ugyanis, bár a szervezettség nem annyira érződött, így kaotikusnak hatott J Balvin, Doja Cat, Tems, Coldplay és Emmanuel Kelly előadása.
A második félidő már kevesebb izgalmat hozott, főleg, hogy miután a PSG-nek nem jött össze a korai szépítés, a franciák is beleszürkültek a meccsbe. Főleg a hajrában egyre több volt a reklamálás, akadozott is a játék, majd Joao Nevest még ki is állították, amiért megrántotta Marc Cucurella haját. Az eredmény viszont már nem változott, a Chelsea 3-0-ra győzött.
A vége kissé botrányosra sikerült, volt némi lökdösődés, a főszerepben Gianluigi Donnarumma volt.


