Eldőlt, a Liverpool augusztus 15-i, Bournemouth elleni Premier League bajnoki rajtja előtt hat mérkőzést játszik az előszezonban. Arne Slot csapata július 13-án a Preston Norht End elleni első mérkőzése ugyan kérdésessé vált Diogo Jota és testvére, André Silva a július 3-án bekövetkezett halálos kimenetelű autóbalesete miatt, de végül a két klub úgy döntött, megrendezik a barátságos találkozót és a portugál testvérpár emlékének szentelik azt.
A Preston vezetése a klub honlapján arra kérte a szurkolókat, hogy vasárnap 14:45-ig mindenki foglalja el a helyét a Deepdale-ben, ezzel is tisztelegve az elhunyt testvérek előtt, akiket a Liverpool FC és a futballközösség továbbra is gyászol.
Körülbelül 14:50-kor kezdődik a mérkőzés előtti tisztelgés, ahol Claudia Rose Maguire elénekli a Can’t Help Falling In Love című számot, majd a Liverpool himnusza, a You’ll Never Walk Alone csendül fel. Ezalatt Ben Whiteman, a Preston védekező középpályása koszorút helyez el a vendégszurkolók előtt a Bill Shankly Kopban, majd mindenki egyperces néma csenddel adózik a mérkőzés kezdete előtt.
A klub egy ingyenes, 16 oldalas, Diogónak és Andrénak szentelt mérkőzésnapi programot is kínál minden olyan szurkolónak, aki mérkőzésjegyet vásárol.
Előzmények:
Diogo Jota a portugál válogatottal megnyert Nemzetek Ligája-döntő után kisebb tüdőműtéten esett át, és mivel orvosai azt tanácsolták számára, hogy kerülje a repülést, múlt hét szerda este autóval indult el Portóból Santanderbe az Angliába tartó komphoz.
A Liverpool labdarúgója a műtét utáni rehabilitációs céllal minden nap fizioterapeutához járt, aki elárulta, Jota mivel töltötte az indulás, majd a szörnyű, halálos kimenetelű autóbaleset előtti óráit, egyben határozottan cáfolta azokat a rosszindulatú pletykákat, miszerint a testvérek buliztak volna mielőtt autóba ültek.
Egy kamionsofőr azt a rendőrségi jelentést is cáfolta, miszerint a sebességhatárt túllépve autózott volna a testvérpár.
Jota testvérével, André Silvával utazott július 3-ára virradóan, amikor előzés közben a Lamborghini egyik kereke vélhetően defektet kapott, az autó pedig letért az útról, átszakította a szalagkorlátot, majd kigyulladt. Diogo Jota 28, André Silva 25 éves volt.
Jotát és testvérét szombaton temették el Gondomarban.

