Nemzetközi foci

Új szintre lépett a barcelonai szappanopera: Hansi Flick közölte sztárjátékosával, hogy nem lesz kezdő

Javier Borrego/Europa Press via Getty Images
Javier Borrego/Europa Press via Getty Images

Hansi Flick, a spanyol bajnok Barcelona vezetőedzője pénteken közölte Marc-André ter Stegennel, hogy többé nem számol vele kezdőként, írja a katalán Sport. Így most a játékoson múlik, hogy ezek után marad, vagy elhagyja-e a csapatot.

Már egy ideje téma, hogy mi lesz a német kapus sorsa. Ter Stegent az elmúlt években több kritika is érte, majd ugyan tavaly nyáron csapatkapitánnyá léptették elő, azonban augusztusban súlyos térdsérülést szenvedett és csak májusban térhetett vissza a pályára.

A 33 éves játékosnak még három év lenne hátra a szerződéséből, a Barca egyik legjobban kereső labdarúgója, a klubvezetés azonban helyet akar felszabadítani a bérkeretében. Így aztán leigazolták Joan Garcíát az Espanyoltól és megtartják Wojciech Szcezsnyt, aki a visszavonulása után tért vissza a katalánok hívására.

Flick a Sport szerint így azt közölte Ter Stegennel, hogy harmadik számúként tekint rá, azaz lányegében nem játszana, vagy csak nagyon keveset a közelgő szezonban.

A klub a hírek szerint szívesen elengedi, ha közös megegyezéssel szerződést bontanának, akkor a fennmaradó fizetéséből egy szezont kifizetnének neki, majd utána szabadon igazolhatóként maga dönthetne arról, hol folytassa. A német kapus ugyanakkor már többször jelezte, nem akar távozni és a Sport értesülései szerint megküzdene a helyéért, mert szerinte, ha a teljesítményen múlik a vezetőedzői döntés, akkor vissza tudja magát verekedni a kezdőbe.

Marc-André ter Stegen 2014-ben igazolt Barcelonába a Borussia Mönchengladbachtól, azóta 422 mérkőzést játszott le az első csapatban. A többi közt hat bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyert a katalánokkal.

Kapcsolódó
Ismerős bajnokságban kaphat új lendületet Szalai Attila karrierje
Ismerős bajnokságban kaphat új lendületet Szalai Attila karrierje
Olvasói sztorik