Nemzetközi foci

Magyar játékvezetővel kezdődik a női Európa-bajnokság

Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images
Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images

Kulcsár Katalin vezeti a svájci női labdarúgó Európa-bajnokság szerdai nyitómérkőzését, az Izland-Finnország összecsapást.

Az európai szövetség (UEFA) hétfőn hozta nyilvánosságra a nyitónap két találkozójának bíróküldését, ebből kiderül az is, hogy Kulcsár egyik asszisztense Vad Anita lesz, a VAR-szobában pedig Bognár Tamás segíti majd a munkát. A másik szerdai meccs a Svájc-Norvégia összecsapás lesz.

Guido De Bortoli – UEFA/UEFA via Getty Images A három magyar közreműködő.

Kulcsár egyébként rendkívüli tapasztalattal rendelkezik, fújt már a 2015-ös és a 2019-es női világbajnokságon, valamint a 2013-as és a 2017-es Európa-bajnokságon is. 2016-ban női Bajnokok Ligája-döntőt vezetett, 2017-ben pedig a világ legjobb női labdarúgó-játékvezetőjének választották.

Kapcsolódó
Megvesznek a közösségi oldalakon a milliomos influenszerért, aki állítja, számára csak a futball létezik
Hosszú körmök, feltűnő smink, több százezer eurót érő posztok – ki az az Alisha Lehmann, akinek Eb-szereplése (vagy nem szereplése) megosztotta a labdarúgás világát?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik