Nemzetközi foci

Brazil csapat leckéztette meg a BL-döntős Intert a klubvébén

Michael Reaves / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Michael Reaves / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A brazil Fluminense 2-0-ra legyőzte a BL-döntős Intert a klubvilágbajnokság nyolcaddöntőjében.

Brazil szempontból álomszerűen indult a meccs, a 3. percben Arias felpattanó beadásánál Darmian és Sommer nem értették meg egymást, mindenki a másikra várt, Cano pedig köszönte szépen, és fejese a kapus lábai között jutott a hálóba.

Dimarco helyzete jelezte, hogy éledezik a sokkból az Inter, ám a Flu 44 éves kapusa, Fábio nagyot védett. A másik oldalon Sommer is leért Arias löketére, majd a kipattanót Xavier maszatolta a jobb alsó mellé.

Az első félidő végén Ignácio góljánál a VAR les miatt közbeszólt, így 2-0 helyett 1-0-val ért véget a félidő, pedig nem volt gyenge, ahogy a brazilok három fejessel – tisztára, mint a strandon! – szétzilálták az olaszok védelmét.

Sommer óriási védéssel tartotta életben az Intert Arias takarásból ellőtt labdájánál, majd De Vrij bosszantotta fel a csapattársait, amikor Lautaro Martínez lefejelt labdáját pár méterről mellé piszkálta. A világbajnok argentin csatár a hajrára fordulva egy perc alatt kétszer is egyenlíthetett volna, ám előbb Fábio, majd a bal kapufa akadályozta meg ebben.

Az utolsó percekben az Inter nagyon kinyílt, ezt pedig Hércules használta ki, így a Palmeiras után a Fluminense lett a második brazil negyeddöntős a klubvébén.

A riói csapat ellenfele a Manchester City-al-Hilal meccs győztese lesz a nyolc között.

Klubvilágbajnokság, nyolcaddöntő:

Fluminense (brazil) – Internazionale (olasz) 2-0 (1-0)
gól: Cano (3.), Hércules (90+4.)

Olvasói sztorik